Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Takarékosságra kényszerül az Air Berlin

Németország második legnagyobb légitársasága átfogó takarékossági programmal próbál ismét nyereségessé válni. Az Air Berlin új vezetője egyebek között elmondta, hogy a gépek számát csökkentik, de a kihasználtságukat növelni fogják.

Az Air Berlin új vezetője, Hartmut Mehdorn korábban a német vasutat tette gazdaságossá nagyszabású átalakítással. Tapasztalatait augusztus közepe óta a második legnagyobb német légitársaságnál kamatoztatja.

Már Mehdorn hivatali elődje is jelentős áramvonalasítást helyezett kilátásba, miután az Air Berlin az év eleje óta több mint 30 millió euró veszteséget könyvelt el.

Ezt ugyan elsősorban a nemrég életbe léptetett légi közlekedési illetékre vezetik vissza, de megfigyelők szerint a veszteségben komoly szerepet játszott az utasforgalom visszaesése.

Hartmut Mehdorn ezzel kapcsolatban közölte, hogy 18 repülőgépet eladnak, és a megmaradó 170 gép menetrendjét úgy alakítják át, hogy jobb legyen a kihasználtságuk. Így több olyan járatot törölnek majd, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és ráfizetéses volt.

Az Air Berlin vezetője nem titkolta, hogy a jövőben kikerül a menetrendből több regionális repülőtér, és ezentúl a cég eredeti csomópontjaira, így Berlinre, Düsseldorfra, Bécsre, valamint Palma di Mallorcára fognak koncentrálni.

Mehdorn a reformintézkedések megvalósítása révén 200 millió euró megtakarítását reméli.

Az Air Berlin legnagyobb versenytársa, a Lufthansa szintén komoly anyagi problémákkal küzd, erre utalt tegnapi bejelentése is, amely szerint a részvények várható hozama érezhetően csökkenni fog.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×