Infostart.hu
eur:
390.66
usd:
331.15
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Ideje megbarátkozni az exabájttal

Négy éven belül kétszer annyi internetre kapcsolódó eszköz lesz a Földön, mint ember - jósolja a Cisco informatikai óriáscég. A hálózaton áthaladó forgalom nagy részét pedig a videó adja majd.

Attól talán nem kell tartani, hogy megvalósul a Mátrix című fantasztikus film sötét víziója, és a hálózatra kötött gépek átveszik az uralmat az emberiség felett, de a Cisco jóslata szerint négy éven belül már kétszer annyian lesznek, mint mi, emberek. Ebből az is következik, hogy mivel a világ fejlődő részén még mindig kevesebb az ilyen eszköz, a fejlett világban többségbe kerülnek az internethez kapcsolódó készülékek.

A növekedés nagy részét a táblagépek, mobiltelefonok és más "okos" eszközök adják majd. A Cisco azt jósolja, hogy 2015-re minden másodpercben egymillió percnyi, interneten közvetített videót néz majd az emberiség.

A cég úgynevezett Vizuális Hálózati Indexe - a vállalat éves jelentése - szerint négy év múlva a föld lakosságának 40 százaléka, azaz három milliárd ember éri majd el az internetet.

A gigabájtok és terabájtok után meg kell barátkoznunk az exabájt kifejezéssel is. Ez azt jelenti, hogy az egyes után 18 darab nullát kell írni. A netes forgalom 2004-ben érte el az egy exabájtot, és a Cisco becslései szerint 2015-ra már 995 exabájt lesz évenként - azaz, 11 év alatt közel ezerszeres a növekedés. Korábban amerikai tudósok úgy becsülték, hogy az emberiség 2007-re közel 300 exabájt digitális információt halmozott fel. Ha igaz, amit a Cisco állít, akkor négy év múlva az adatforgalom ennek a háromszorosa lesz.

A Mátrixot idéző disztópia azért sem valósulhat meg, mert az eszközök elterjedése annyira leterhelheti az internetet, hogy a különböző kütyük nem lesznek képesek megfelelni a felhasználók támasztotta elvárásoknak - figyelmeztet a Cisco.

Suraj Shetty, elnökhelyettes szerint a nagy feladat az lesz, hogy az internet következő változata hogyan tudja majd intelligensen kezelni a hálózati eszközök elterjedését. A gond az, hogy a jelenleg IPv4 néven ismert internetes címtár - az ilyen címekből összesen 4,3 milliárd van - idén februárban kimerült. Létezik egy megoldás, az IPv6 sztenderd, de szakértők szerint a különböző cégek vonakodva állnak majd csak át használatára.

Egy sor cég június 8-án tartja az úgynevezett IPv6 világnapot, amikor azt tesztelik, hogy holnapjaik és hálózataik készen állnak-e az új szabvány bevezetésére, amely fontos ahhoz, hogy az internet a több milliárd hálózati eszköz korában is megbízhatóan működjön.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×