Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hordhassanak nadrágot a nők!

A nők nadrágviseléséért kampányol a párizsi önkormányzat képviselőinek egy része most benyújtott indítványában. Egy 1800-ban kiadott és máig hatályos rendeletben a korabeli jogalkotó megtiltotta, hogy a hölgyek nadrágot hordjanak.

A nők is viselhessenek nadrágot a francia főváros utcáin - ezt kezdeményezi a párizsi önkormányzat képviselőinek egy része egy most benyújtott indítványban. A zöldek és a kommunisták előterjesztése valójában egy több mint kétszáz éve, egészen pontosan 1800-ban kiadott és máig hatályos rendelet megsemmisítését célozza, amelyben a korabeli jogalkotó megtiltotta, hogy a hölgyek a férfiakra jellemző ruhát öltsenek magukra.

"A férfiként öltözködni akaró nőknek kérvényt kell benyújtaniuk a hatósághoz, ez utóbbi pedig csak orvosi bizonyítvány ellenében adhatja ki az engedélyt" - egyebek mellett ez olvasható abban a rendeletben, melyet a kilencedik forradalmi év Köd havának 16. napján, azaz 1800. november 7-én adott ki a párizsi rendőrség, és amely a mai napig hatályban maradt, annak ellenére, hogy alkalmazására már rég nem fordítanak figyelmet.

A szigorú szabállyal alapvetően a munkásnadrágot viselő forradalmárok, francia nevükön a sans culotte-ok komolyságát akarták védelmezni, akik ezen az öltözeten keresztül is meg akarták különböztetni magukat a térdnadrágban járó arisztokratáktól. Némi enyhülés csak 1892-ben, majd 1909-ben következett be, ekkor a rendőrség kivételesen engedélyezte a nadrágviseletet a kerékpározó, majd a lovagló nők számára.

A női emancipációval aztán a szabály fokozatosan feledésbe merült, és azt az újabb és újabb ideológiai harci területet kereső zöldek és kommunisták fedezték fel nemrég. A párizsi közgyűlésben ülő politikusaik úgy vélik, a rendeletet azért kell hatályon kívül helyezni, mert annak szelleme bizonyos helyeken még az utóbbi években is éreztette hatását.

Példaként az Air France légitársaságot említik, amely 2005-ig szoknyaviselésre kötelezte női légi utaskísérőit, de arra is emlékeztetnek, hogy az igazságügyi tárcát jelenleg vezető Michèle Alliot-Marie-t 1972-ben az őrök azért nem akarták beengedni az Országgyűlésbe, mert nadrág volt rajta. Az eset azért is emlékezetes maradt, mert az akkor mindössze 26 éves, kifejezetten csinos képviselőnő azzal vágott vissza, hogy felajánlotta: esetleg azon nyomban leveszi magáról a problémát okozó ruhadarabot, mire az őrök utat engedtek neki.

A zöldek és a kommunisták mostani kezdeményezése mindenesetre inkább szórakoztatja a közvéleményt, nem véletlen, hogy a jogszabály "gazdája", a párizsi rendőrprefektus azt üzente vissza nekik, hogy egyelőre nem ér rá "jogi kövületekkel" foglalkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×