Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
326.63
bux:
142721.28
2026. október 12. hétfő Miksa

Több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki várnál a feltárás során

Több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki vár területén, azaz a Szolnoki Művésztelepen a 2017 októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult régészeti feltáráson - közölte a feltárásvezető régész kedden a helyszínen tartott beszámolón.

Kertész Róbert elmondta: nem számítottak ilyen jelentős leletekre. Példaként említette, hogy többek között azonosították az Árpád-kori várat nyugat felől övező vizes árkot, amelynek legalsó szintjéről a Vatya-kultúra cseréptöredékei kerültek elő. Ebből lehet következtetni arra, hogy az ispáni várnak bronzkori előzménye volt- mondta.

Emellett a késő Árpád-kori rétegben, hat méter mélyen egy pontkörökkel díszített bronz lófigurára bukkantak, fején madárral, amely egy két részből álló lakat egyik fele volt. Hozzátette: Magyarországon nincs több ilyen tárgy.

Ezen kívül részlegesen feltártak egy nagyméretű, 16-17. századi oszmán palotaépületet. Az egyik szoba padlóján találtak egy rézből készített sárkányplasztikát, amely minden bizonnyal egy kardhüvelyt díszíthetett és a Közel-Keletről származik. A kiégetetlen agyagtéglákból emelt épület Magyarországon egyedülálló, hasonlók Anatóliában és a Balkánon voltak. Előkerült például egy 11.századi oszlopfő-töredék is - számolt be, hozzátéve: a tatárjáráskor elpusztult a templom és ezt a kőfaragványt átalakították szenteltvíztartóvá, ennek találták meg egy töredékét. Legjobb analógiái a székesfehérvári királyi bazilikából származnak.

Emellett aranypénz, izniki fajansz és kínai porcelán is előkerült a földből, valamint tömegtermékeket - edényeket, fazekakat, kályhaalkatrészeket- is találtak.

Kertész Róbert kiemelte: Szolnok legkorábbi épülete pillanatnyilag a feltárás során előkerült, a 16. század közepén épített, a királyi végvár időszakához kapcsolódó, 25-ször 9,6 méteres, főként kőből faragott, eredetileg kétszintes kaszárnya. A törökök által is használt masszív épület 75-80 centiméter széles falai helyenként több mint három méter magasan megmaradtak, legmagasabb fala mintegy négy méter magas - mondta.

Az alagsorban a raktárak, a felső szinten - ami nem maradt meg - a katonák szálláshelyei voltak. A szolnoki váron belül sánccal vették körbe az épületet, ez is bizonyítja, hogy fontos objektumról van szó.

Kertész Róbert kitért arra, hogy a terepkutatások lezárultak, a leletek feldolgozása tíz-tizenöt évig tart. Igyekeznek minél több információt összegyűjteni: a debreceni egyetemről geológusok kőnyersanyag-vizsgálatokat végeznek, a geológiai forrását kutatják a köveknek. A szegedi egyetemről érkezett téglakutató szakemberek pedig azt fogják megállapítani, hogy mikor égették ki a téglákat.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta: a Modern városok program keretében - részben a Terület- és Településfejlesztési Operatív (TOP) támogatásával -

összesen 2, 5 milliárd forintból újul meg a Szolnoki Művésztelep. Ezen felül csaknem 900 millió forintot kaptak a kormánytól a kaszárnyaépület műemléki helyreállítására és bemutatására.

A támogatásnak köszönhetően egy 100 négyzetméteres, teljes egészében alápincézett épületrészt alakítanak ki, amelyben a kaszárnyaépület maradványait mutatják be a nagyközönségnek. Az épületmaradvány nemcsak Szolnok városa számára jelent értéket, mert az Alföldön hasonló méretű 16. századi épület nem található a templomokat leszámítva - tájékoztatott.

Hozzátette:a 115 éves Szolnoki Művésztelep fejlesztésének célja a meglevő művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges infrastruktúra biztosítása a műtermek, művészlakások és alkotóterek felújításával, de rendezvényteret, látványműtermeket, stúdiókat és parkolókat is kialakítanak.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×