A kutatás eredményeit az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában tették közzé. A nagyjából 6 milliméter hosszú rovar (Ephydra hians) különleges tulajdonságainak köszönhetően hódíthatta meg a lefolyástalan kaliforniai Mono-medence 19 kilométer átmérőjű tavát, amelynek vize háromszor sósabb, mint a Csendes-óceáné. Az apró rovar testét sűrűn borítják a finom szőrszálak, amelyeket speciális viaszbevonat véd, hogy vízhatlan buborék képződjön alattuk, mely megvédi a rovart a tó lúgos vizétől.

"A légy a Mono-tóban találta meg élete szerencséjét: tele élelemmel, ragadozók nélkül.

Csak azt kellett az evolúció során megoldaniuk, hogy túléljék a búvárkodást" - magyarázta Michael Dickinson, a Kaliforniai Műegyetem (Caltech) biológusa, a tanulmány társszerzője.

Minden rovar szőrös és bizonyos fokig víztaszító is. A Mono-tó "lúgos legye" ezt a két tulajdonságot fejlesztette tovább, hogy felvehesse a harcot a különleges, szinte olajos tapintású vízzel, amely az elképesztő mennyiségű nátrium-karbonát, vagyis mosószóda miatt minden felülethez tapad.

A vízben halak nem élnek meg, a légyre tehát nem lesnek a vízben ragadozók, így nyugodtan fogyaszthatja a tóban élő mikroszkopikus algát.

"A tanulmány az evolúció működésének világos példáját írja le: a legyek úgy fejlődtek, hogy képesek legyenek víz alá bukni és az ott bőven termő algát fogyasztani. A legtöbb rovar sose merészkedne a víz alá" - mutatott rá Floris van Breugel, a tanulmány társszerzője, a Caltech egykori doktorandusza.

A "lúgos legyek" a Mono-tavon kívül a szintén sós és lúgos oregoni Albert-tó és a Utah-i Nagy-sóstó partján is élnek. A sziklás partról vetik magukat a vízbe, a lábukon lévő éles karmokkal haladnak előre. A szőrszálak alatt levegőréteg marad testük körül, csak a szemük marad szabadon.

Miután ettek vagy lerakták a tojásaikat, a felszínre emelkednek, ahol a buborék kipukkan, a légy száraz szárnyakkal repül tovább