Hasonlóképpen a ma élő vad elefántokhoz, a fiatal hím gyapjas mamutok gyakran kalandoztak egyedül és kerültek olyan helyzetekbe, melyek miatt folyókba csúsztak, mocsarakban vagy víznyelőkben pusztultak el, amelyek évezreden át megőrizték csontjaikat - állítják a kutatók, kik a Current Biology című szaklapban mutatták be eredményeiket.

A nőstények azonban csoportokban utaztak egy idős matriarka vezetésével, mely ismerte a területet és a veszélyeket elkerülve irányította társait.

"A hordában élés előnyei nélkül a hímek nagyobb eséllyel pusztultak el természetes csapdákban, például mocsarakban, hasadékokban és tavakban" - mondta Love Dalent, a Svéd Természettudományi Múzeum kutatója.

A tanulmány készítése során génadatokat használtak 98, Szibériából származó gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) fosszília nemének meghatározásához. A szakértők megállapították, hogy a minták 69 százaléka hím, amely meglehetősen egyenlőtlen nemi arány azt feltételezve, hogy a nemek nagyjából egyenlő arányban születnek.

"Meglepődtünk, mert nem volt okunk ilyen nemi aránytalanságra számítani a fosszíliáknál" - mondta Patricia Pecnerova, a múzeum kutatója, a tanulmány fő szerzője.

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy

valamilyen tényező az állatok életmódjában befolyásolta azt, hogyan pusztultak el a mamutok.

"A mamutoktól és a jégkorszak más állataitól származó legtöbb csont, agyar és fog nem maradt meg. Nagyon valószínű, hogy a Szibériában talált maradványok azért őrződtek meg, mert betemetődtek, ami megvédte őket az időjárás változásaitól" - fejtette ki Dalen.

Ezek az óriási, agyaras növényevők mintegy 4000 éve tűntek el, amikor melegedni kezdett az éghajlat és az emberek egyre többet vadásztak rájuk.