Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Egymilliárd dollárral támogatná a rákkutatást a Fehér Ház

Egymilliárd dollárt (285 milliárd forintot) kér a kongresszustól a rákkutatás felgyorsítására és a gyógymódok megtalálására Barack Obama elnök, aki a Kennedy-korszakra utalva a maga "Holdra szállásaként" jellemezte a tervezett program jelentőségét.

A 2017-es költségvetésből 755 millió dollárt (215 milliárd forintot) akar az évente 600 ezer amerikai halálát okozó betegség elleni küzdelemre fordítani az elnök, idén pedig 195 millió dollárt (55 milliárd forintot) költene erre a célra - ismertette a Fehér Ház közleménye.

A pénzt oltóanyagok kifejlesztésére, genetikai elemzésre, a rák korai felismerését elősegítő tesztekre, immunterápiára és a kombinált terápiák kutatására akarják felhasználni.

"Holdra szállásnak nevezzük, mivel úgy hiszem, amiként Kennedy elnök 55 évvel ezelőtti felhívása a Holdra szállásra, ez az erőfeszítés is az emberiséghez szól - hogy legyünk merészek és tegyünk nagy dolgokat" - fogalmazott Joe Biden alelnök, a kezdeményezés vezetője, akinek fia tavaly májusban hunyt el agydaganat következtében.

Obama az unió helyzetéről szóló januári beszédében jelentette be a rák gyógyítását célzó nagyszabású program elindítását. Az elnök a múlt héten írt alá memorandumot egy illetékes testület felállításáról, amelyben 13 kormányhivatal, köztük az Országos Egészségügyi Intézet (NIH) vezetői vesznek részt.

A programmal a következő öt évben meg akarják duplázni a rákkutatásra irányuló erőfeszítéseket, hogy az előrelépéssel legalább egy évtizednyi eredményt érjenek el.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×