Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Hány éves kortól korrekt az ember?

Elsőként bizonyította egy tanulmány, hogy a gyerekek igen korán, már 15 hónapos korukban mutatják az altruizmus és a korrektség jeleit viselkedésükben.

A kisdedek a tesztek során különbséget tudtak tenni az étel egyenlő és egyenlőtlen elosztása között, és minél inkább hajlottak a korrektségre, az egyenlő elosztás elvére, annál nagyobb hajlandóságot mutattak kedvenc játékuk megosztására másokkal, azaz az altruista magatartásra.

"Megállapításunk azt mutatja, hogy a korrektség és az altruizmus normája sokkal gyorsabban megjelenik (a gyerekeknél), mint eddig gondoltuk" - összegezte Jessica Sommerville kutatásvezető, a Washingtoni Egyetem pszichológus professzora.

A tanulmány eredményének jelentősége van az egyenlőségre és együttműködésre való nevelésben is - írta a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál. A korábbi kutatások két éves gyerekeknél mutatták ki, hogy képesek egymásnak segíteni, ami az altruizmus egyik jele, és csak hat-hét éveseknél a korrektségre való igényt. Sommerville, aki a gyerekek korai fejlődésének szakértője, azt feltételezte, hogy ezek a tulajdonságok már fiatalabb életkorban megjelennek.

A vizsgálatba munkatársaival 47 gyereket vont be, akik valamelyik szülőjük ölében ülve vettek részt a feladatokban. Először ellenőrizték a kutatók, hogy két lego játék közül melyik a kicsi kedvence. Ezt követően egy kívülálló megkérdezte, adna-e a baba neki is játékot. A gyerekeknek mintegy a harmada altruista magatartást mutatva a kedvenc játékát nyújtotta át, másik harmada a kevésbé szeretett játékot, és a fennmaradó harmad nem adott át játékot.

A másik tesztben azt nézték végig a gyerekek, amint egyenlő arányban osztanak szét sütit és tejet néhány résztvevő között, illetve egy másik kisfilmben azt, hogy egyvalaki többet kap a finomságokból. Az egyenlőtlen elosztáson való meglepődésük mértéke - ami a figyelmük odafordításának idejével mérhető - jelezte a korrektségre való igényüket.

A kutatók úgy találták, hogy az "altruista" babák túlnyomó többsége (92 százaléka), akik kedvenc játékukat osztották meg, a korrektségre, egyenlő elosztásra is nagyobb igényt mutatott.

A tanulmányt a PLoS ONE című tudományos portálon ismertették szerzői részletesen.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×