Infostart.hu
eur:
392.17
usd:
341.34
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Nem tudhatjuk, hogyan ver ár minket a saját agyunk

A téves hitekért és fals információkért gyakran saját magunkat kell okolnunk - állapították meg amerikai kutatók, akik arra is rámutattak: az agy információtárolási módja okolható azért, hogy néha igaznak véljük még azt is, amiről korábban tudtuk, hogy hazugság.

Téves információk mindenhol. Egy felmérés szerint például az amerikaiak 18 százaléka azt hiszi, hogy a Nap kering a Föld körül. A hamis információk kiszűrése gyakran nehezebb, mint gondolnánk, és a folyamatban az agyunk sincs a segítségünkre.

Az elménk ugyanis igen furcsán kezeli a memóriában tárolt információkat, nem teljesen úgy, ahogy várnának, és ahogy például a számítógépek működnek. Az agy először a hypocampusban tárolja az adatokat, ezek azonban nem maradnak itt.

Minden egyes alkalommal, amikor ismét "elővesszük" az információkat, azok megújulnak, és újrapozícionálódnak az agyban. Épp ezért idővel az alapadat megváltozik, és eltávolodik attól a kontextustól, amelyben hozzájutottunk. Az emberek például meg tudják mondani, hogy Nagy-Britannia fővárosa London, azt azonban már régen nem tudják, hogy honnan szerezték ezt az információt.

A folyamatot a szaknyelv forrásamnéziának nevezi. Ennek köszönhető az is, hogy egy idő után az emberek már nem tudják eldönteni, hogy egy állítás igaz-e vagy hamis. Annak ellenére, hogy egy hazugságnak egyszer már megismerték a cáfolatát, elképzelhető, hogy később mégis igazként emlékeznek a kijelentésre.

Az idő pedig mindezen csak ront, a téves hitek egyre valóságosabbak lesznek, számuk pedig szaporodik az emberek tudatában. A kutatók egyelőre nem ismerik a forrásamnézia pontos okát.

A folyamatot azonban bizonyítja egy, az egyesült államokbeli Stanford egyetem diákjainak bevonásával végzett kutatás, amelnyek során ismételten hamis információkat adtak a résztvevőknek.

Azt, hogy a Coca-Cola hatékony fájdalomcsillapító, azok a fiatalok, akik ötször hallották, sokkal tovább elhitték, mint azok, akik csak kétszer.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Szakértő: Irán válaszcsapása mindent megváltoztathat

Több mint két hete kezdett katonai akciót Irán ellen az Egyesült Államok és Izrael, az éjjel pedig újabb támadássorozat zajlott a térségben. Az amerikai elnök többször jelezte, hogy hamarosan lezárulhat a konfliktus. Szalai Mátét, a Clingendael Intézet kutatóját kérdeztük ennek esélyéről.

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×