eur:
400.25
usd:
371.45
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka

Baumgartner Zsolt a Hungaroringen köröz

Baumgartner Zsolt visszatért a Hungaroringre.

Visszatért a Hungaroringre, és a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén pályára is hajtott Baumgartner Zsolt, Magyarország történetének első és eddig egyetlen F1-es versenyzője, valamint pontszerzője.

A 36 éves korábbi pilóta az MTI-nek úgy nyilatkozott, "szép időszak" volt a pályafutásában a 2003-as, illetve a 2004-es év, amikor bemutatkozhatott az autósport elitkategóriájában, majd a 2004-es Egyesült Államok Nagydíján, Indianapolisban a nyolcadik helyen ért célba a Minardival - a mezőny leggyengébb autójával -, s ezzel egy pontot szerzett.

"Óriási siker volt, hogy azzal a nehéz autóval legalább ezt az eredményt elértük. Korábban a Minardival csak Mark Webber tudott pontot szerezni, ezért sokat jelentett az a nyolcadik hely a csapatnak is" - emlékezett vissza arra az időszakra Baumgartner, aki versenyzőként húsz F1-es futamon indult. Baumgartner most az úgynevezett F1 Experiences, azaz F1 Élmények programban dolgozik mint pilóta, s kétüléses Forma-1-es autóval viszi körbe a különböző pályákon a vendégeket.

"Ennek a programnak az a lényege, hogy mi tulajdonképpen 11. csapatként utazunk együtt a mezőnnyel, és a kiválasztott vendégeknek megmutatjuk, hogyan működik egy F1-es istálló" - mondta a pilóta, majd hozzátette: az egész versenyhétvégén úgy dolgoznak, mint egy F1-es csapat, de csak három-négy kör erejéig hajtanak a pályára, "az élmény kedvéért".

Baumgartner Zsolt elárulta, hogy a kétüléses autók karosszériájának alapja a 2000-es években használt Tyrell, míg a motorja egy 2003-as V10-es Cosworth, amelynek hangját minden pályán nagyon szeretik a nézők és a csapatok tagjai is.

"Monzáig bezárólag minden pályán ott leszünk, a belgiumi Spa és az olaszországi Monza nagy élmény lesz nekünk is, mert ezekkel az autókkal nem mentünk még ott, aztán elmegyünk még az Egyesült Államokba és Mexikóba" - mondta Baumgartner. A pilóta elmondta, hogy a Forma-1 új tulajdonosa egyelőre kísérleti jelleggel vezette be ezt a programot, a jövőben pedig remélhetőleg egyre több helyszínen, kibővített lehetőségekkel folytatódik majd.

Baumgartner szerint a Hungaroringnek nagyon jót tett a tavalyi újraaszfaltozás, élvezetesebb lett a pálya, s külön örül annak, hogy az idén is nagyon sok néző, köztük magyarok is kilátogattak az eseményre.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

Újra lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, az esésben a technológiai cégek részvényei és a fantasztikus hetes papírok álltak az élen, a befektetők egyrészt az AI kapcsolt sztorikban értékelik újra, hogy mekkora kereslet lehet egyrészt az adatközpontok iránt, másrészt a végső felhasználók mennyire hajlandóak fizeni az AI szolgáltatásokért, emiatt esett nagyot az Nvidia, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, de a befektetők Donald Trump autóipari vámjainak negatív hatásait is árazták, nagyot esett a Tesla, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is gyengén teljesítenek az autóipari részvények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2020. október 31. 15:13
2018. május 26. 16:12
×
×
×
×