Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.8
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Ez jön a bíróverés miatt leállított török bajnokságban

Mehmet Buyukeksi, a Török Labdarúgó Szövetség elnöke szerdán bejelentette, hogy jövő keddtől folytatódhatnak a bajnoki küzdelmek az országban.

A török bajnokságokat kedden azért függesztették fel, mert az 1-1-re végződött az Ankaragücü-Rizespor mérkőzésen előbbi csapat elnöke, Faruk Koca berohant a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, ahol többen megrugdosták.

A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, de az állapota nem volt súlyos, szerdán reggel már haza is engedték.

A magyar védő, Mocsi Attila sérülés miatt nem volt a Rizespor keretében, a lelátóról nézte végig az összecsapást, az esetnél pedig már a kispad mellett állt, de a tömeg miatt nem látta az ütést.

A szövetség a kormánnyal együttműködve a jövőben szigorúbb intézkedéseket - eltiltást és pénzbírságot - fontolgat a potenciális elkövetőkkel szemben. Az igazságügyi miniszter közösségi oldalán megerősítette, hogy

jogszabály-módosítást terveznek a sportban elkövetett erőszakos cselekmények miatt.

A klubelnök mellett még két embert vettek őrizetbe, Koca pár órával a letartóztatását követően lemondott posztjáról és elnézést kért a játékvezetőtől.

A Rizespor legközelebb vasárnap lépett volna pályára a Besiktas ellen, de a mérkőzést elhalasztottak, a soron következő bajnokija pedig jövő csütörtökre van kiírva a kieső helyen álló Pendiksporral szemben.

A 23 éves magyar futballista kedden az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy nemrég megsérült a bokája, de reményei szerint a következő bajnokin már ott lehet a pályán.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×