eur:
387.39
usd:
369.79
bux:
55993.16
2023. október 3. kedd Helga
Medgyessy Gergely, Zenyik Róbert és Lőrincz Olivér ultrafutók (b-j) elrajtolnak Hollóházán 2016. július 8-án. A három sportoló arra vállalkozott, hogy egy hét alatt, megállás nélkül, egymást váltva futja végig az Országos Kéktúra 1160 kilométeres távját.
Nyitókép: MTI Fotó: Vajda János

Először teljesítette magyar csapat a híres angliai Bob Graham-kört

A Bob Graham terepfutó kör hossza 106 kilométer, 42 csúcsot és több mint 8 ezer méter szintemelkedést tartalmaz.

Az számít hivatalos teljesítőnek, aki kevesebb, mint 24 óra alatt teszi meg a távot. Az angliai Lake District csúcsait érintő kört elsőként 1932-ben futotta le egy napon belül egy Bob Graham nevű keswicki fogadós, azóta a teljesítők száma meghaladta a kétezret.

A magyar Lőrincz Olivér, Zenyik Róbert és Medgyessy Gergely ultrafutóból álló úgynevezett Kék Csapat azért nevezi így magát, mert 2016-ban először tették meg futva a Kék Túra 1100 kilométerét egy hét alatt folyamatosan, egymást váltva.

A Bob Graham-körrel 2018-ban már tett egy próbát a Kék Csapat, akkor két nap kellett, hogy a technikás, nehéz, jelölt ösvényeket nem tartalmazó terepen körbeérjenek.

Idén visszatértek Angliába, és - helyi idő szerint - péntek este 9 órakor megérintették a keswicki híres Moot Hall középkori épületének kilincsét, majd elindultak a történelmi futókörre. Szombaton este 9 óra előtt érkeztek vissza ugyanide, ezzel a magyarok közül elsőként teljesítették a kört.

Címképünkön Medgyessy Gergely, Zenyik Róbert és Lőrincz Olivér ultrafutók

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2023.10.03. kedd, 18:00
Resperger István
ezredes, a MATE Szent István Biztonságpolitikai Központ vezetője
Brutális változások előtt a hazai építőipar! - Senkit nem fog kímélni!

Brutális változások előtt a hazai építőipar! - Senkit nem fog kímélni!

A világ számtalan iparágában zajlik folyamatosan a digitális forradalom és nincs ez másként az építőiparban sem. A világ egyes részein azonban kilométerekkel járnak előttünk, így az egyetlen esély, hogy rohamlépésekkel zárkózunk fel, különben sokan kereshetnek új hivatást maguknak. A kulcs azonban nem a digitalizáció és az innováció, az csupán az eszköz! A cél az egyre nagyobb nyomást jelentő zöld kritériumok teljesítése, a nehezedő finanszírozási környezetben a költségek csökkentése és racionalizálása, valamint az építőipar humán erőforrásának újrastrukturálása. A törvény erejével forgatják fel az egész szektort, amint életbe lépnek a legújabb állami szabályok! Ne maradjon le Ön se az építőipar legfontosabb őszi csúcstalálkozójáról!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×