Infostart.hu
eur:
386.02
usd:
330.29
bux:
116919.45
2026. január 12. hétfő Ernő
A magyar válogatott tagjai a jégkorong-világbajnokság ötödik fordulójában játszott Magyarország - Finnország mérkőzés végén a finnországi Tamperében 2023. május 19-én. Finnország-Magyarország 7-1.
Nyitókép: Illyés Tibor

Verségeiből építkezne az „elitségéért” küzdő magyar hokiválogatott

A magyar csapat építkezhet az utolsó két tamperei világbajnoki mérkőzésre azokból a 7-1-es vereségekből, amelyeket a világ két elitcsapatától, a svédtől és a címvédő, olimpiai bajnok finntől szenvedett el a magyar jégkorong-válogatott.

Kevin Constantine szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, a svédek már az elejétől kezdve megfojtották a játékukat, képtelenek voltak felpörögni, csak néhány jó cseréjük volt, és nem volt vezére a csapatnak. Ezzel szemben a világranglista-vezető finnekkel úgy játszottak negyven percen keresztül szoros meccset, hogy benne volt a lábukban az egy nappal korábbi csata is.

„A finnek elleni első két harmad kifejezetten tetszett. A svédek ellen pedig az a tanulság, hogy valakinek elő kell lépni, ha nem megy úgy a szekér. Meg persze többet is kell kapura lőnünk, és javulnunk kell az emberelőnyben” – tette hozzá a szakember.

A 16-os mezőnyben a magyar együttes az egyetlen, amely nem lőtt még emberelőnyös gólt, a többiek már minimum kettőnél járnak. Eddig kilenc fór maradt kihasználatlanul. Az emberhátrányos kivédekezés sem igazán fényes: 18-ból 8 kapott gól, ez a nagyon gyenge 55,56 százaléknak felel meg, amivel 15., azaz utolsó előtti a csapat.

A válogatott az eddigi öt mérkőzéséből négyet elveszített – hármat 7–1-re –, de a franciák elleni hosszabbításos sikerrel változatlanul a saját kezében van a sorsa, és ha hétfőn, a közép-európai idő szerint 19.20 órakor kezdődő osztrákok elleni összecsapáson győz, akkor meghosszabbítja élvonalbeli tagságát és jövőre, a prágai-ostravai vb-n szerepelhet.

Vereség esetén jön a búcsú, akkor a 2024-es divízió I/A tornára kell készülni.

Ám addig még le kell játszani vasárnap délután a németek elleni találkozót is. A világranglista-kilencedik rivális, amelynek keretében három NHL-es sztár is játszik, a három nagytól (Egyesült Államok, Svédország, Finnország) egy-egy góllal kapott ki, de jó úton halad, hogy bejusson a negyeddöntőbe.

A magyarok tétmérkőzésen sosem tudták még legyőzni a németeket. Legutóbb, 2016. május 16-án, Szentpéterváron 4-2 volt a végeredmény a vb-n, az utolsó pontszerzésig pedig 1965. március 9-ig kell visszarepülni az időben, a B-csoportos vb-n, a finnországi Poriban 4–4-es döntetlen született.

Az eddigi húsz egymás elleni találkozóból egyetlenegy magyar siker született, még a második világháború alatt, 1940. február 3-án Garmisch-Partenkirchenben. Ezen kívül 15 német diadal és négy döntetlen áll az örökmérlegben, magyar szempontból a gólkülönbség 29-62.

Az osztrákokkal szemben jobb a mutató, de tétmérkőzésen legutóbb őket is 1977. március 11-én, a tokiói B-csoportos tornán sikerült legyőzni 7-4-re. Az 52 egymás elleni ütközetben 14-szer diadalmaskodtak a magyarok, 36-szor az osztrákok, és volt két döntetlen.

Tamperében öt forduló alatt a legeredményesebb magyar játékos Bartalis István volt, a franciáknak lőtt győztes találata mellett három gólpasszt is adott. A finnek ellen a történelmi első vb-gólt szerző Sebők Balázs hárompontos, négyen (Szabó Bence, Kiss Roland, Sofron István és Galló Vilmos) pedig két pontig jutottak. A lőtt és kapott gólokat összegző úgynevezett plusz/mínusz mutatóban csak Bartalis és egyik sortársa, Erdély Csanád áll pozitívan (+2), Kiss nullán van, a többi 19 mezőnyjátékos mínuszos. A legrosszabb ebben Vincze Péter (-7), Sebők (-6) és Nagy Krisztián (-5), öten pedig mínusz 4-en állnak.

A dánok és a franciák ellen nagyon jól védő Bálizs Bence – a finnek elleni utolsó harmadban kapott öt gól miatt – a kapusok listáján visszacsúszott a 15. helyre, átlagban 4,01 gólt kap és a lövések 89,66 százalékát védi ki.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Drámai mozgások a pénzpiacon: vizsgálat indult a Fed elnöke ellen, a forintot sem hagyják nyugton

Hétfő reggel a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×