Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.57
bux:
120815.72
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a bizottság rendkívüli közgyűlésén Budapesten, a Larus rendezvényközpontban 2021. december 30-án. A közgyűlésen a megjelentek többsége megvonta a bizalmat Kulcsár Krisztiántól. A jelenlévők közül 24-en voksoltak arra, hogy távozzon, 18-an arra, hogy maradjon, egy szavazat pedig érvénytelen volt.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Mérleget vont MOB-elnökségéről Kulcsr Krisztián

Búcsúlevélben foglalta össze munkásságát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) eddigi elnöke, akinek helyét keddtől a szombaton megválasztott Gyulay Zsolt veszi át.

Az 50 éves sportvezető az olimpia.hu-n is olvasható hétfői írásában mindenekelőtt köszönetet mondott azért, hogy négy és fél évig vezethette a MOB-ot, majd felelevenítette, hogy 2017-ben "egy, a korábbi években számtalan feladattal, jelentős létszámú stábbal és komoly állami forrásokkal rendelkező, de ezektől frissen megfosztott, letargiában lévő szervezetet" vett át.

Kulcsár hangsúlyozta, megválasztásakor vállalta, hogy az ajtaja mindenki előtt nyitva áll majd, és ez nem történt másképp. Emlékeztetett ígéreteire: az üzleti szemlélet és a sportos barátságosság elegyén keresztül igyekezett tartalommal megtölteni és talpra állítani a féltérdre kényszerített MOB-ot, együttműködést hirdetett, segíteni kívánta a sportágakat a nemzetközi jelenlétük erősítésében, a budapesti olimpia ügyét is kiemeltként kezelte, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy munkáját nem másodállásban akarja végezni.

"Köszönöm az elnökségnek, hogy mindkét alkalommal a tagok egymást túllicitálva, egyhangúlag döntöttek a tiszteletdíjamról, amit egyértelműen a bizalmuk jelenként értékeltem.

Az egyetlen adóforintot sem felemésztő juttatásaim ellenére a Magyar Olimpiai Bizottság éves mérlegei minden esztendőben stabil pénzügyi helyzetről és növekvő tartalékról tettek tanúbizonyságot" - fogalmazott az olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, és kiemelte: a korábbihoz képest másfélszeresére növelték a MOB Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származó bevételeit, s így sikeresen terelték piaci alapra a szervezet gazdálkodását.

Kulcsár Krisztián kiemelte, MOB-elnökként 1198 munkanapon 251 alkalommal vett részt az olimpiai család különböző hazai eseményein, s közben a különböző ötkarikás eseményeken zajló folyamatos jelenléten kívül 147 olyan nemzetközi találkozója volt, amelyen az olimpiai mozgalom jeles külföldi képviselőivel egyeztetett.

A sportolóként világ- és Európa-bajnok Kulcsár büszke arra, hogy elnöksége idején fogadták el a MOB "Ötkarika Frissen Festve" című tízéves szervezeti stratégiáját, valamint létrehozták a független etikai bizottságot és a sportolói bizottságot.

"Nem kisebb munka volt az új alapszabályunk megalkotása, amelynek egyhangú megszavazásával a MOB-tagság olyan modern alapra helyezte szervezeti működését, amelynek elvei nem csak a hazai jogszabályokkal, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ideális irányításra vonatkozó ajánlásaival is összhangban vannak" - írta a búcsúzó elnök, és jelezte, a MOB fenntarthatósági stratégiáját, valamint a versenysport stratégiát már az utódja véglegesíti majd.

"Végül de nem utolsósorban, rendkívül büszke vagyok a phjongcshangi és tokiói sikereinkre, amelyek az elmúlt évtizedekben lefelé konyuló eredménygörbénket újra növekedési irányba állították" - fogalmazott Kulcsár, és jelezte, búcsúzik, de nem távolodik el az olimpiai mozgalomtól.

"Utódomnak, Gyulay Zsoltnak nagyon sok sikert és kitartást kívánok, illetve azt, hogy

lelje legalább annyi örömét az olimpiai család vezetésében, mint én"

- zárta levelét Kulcsár Krisztián, aki a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.

A szombaton elnöknek választott Gyulay Zsolt mandátuma a 2024. évi tisztújító közgyűlésig tart.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×