Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A LEN 1,2 millió euróval segíti a szövetségeket

Az Európai Úszó Szövetség (LEN) 1,2 millió euróval segíti a tagországokat annak érdekében, hogy minél több versenyző részt vegyen novemberben a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon.

A többi között erről is döntött a szervezet éves küldöttgyűlésén, amelyet szombaton Budapesten rendeztek.

A házigazdák nevében az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a LEN alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte a májusi budapesti Európa-bajnokság sikerét és azt, hogy Magyarország többek között azért rendez világversenyeket, hogy ezáltal is népszerűsítse a sportot, különösen a fiatalok körében.

Paolo Barelli, a LEN elnöke megjegyezte, Európa volt az első, amely a világjárvány idején is sikeresen tudott nemzetközi viadalokat rendezni, és arra törekednek majd, hogy ez a jövőben se változzon.

A LEN elnöke bejelentette, az elnökség beleegyezett abba, hogy 1,2 millió eurót ajánl fel a nemzeti szövetségeknek, amellyel a világjárvány okozta pénzügyi problémáikat orvosolhatják, illetve ezzel hozzájárul a novemberi kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon történő részvételükhöz.

Barelli emlékeztetett rá, amikor 2012-ben átvette a posztot, mindössze 200 ezer euró volt a szervezet számláján, az elmúlt hét évben viszont már összesen 9 millió eurót tudott felajánlani a nemzeti szövetségeknek a LEN.

"Folytatni kívánjuk ezt a politikát, vissza kell osztanunk a LEN jövedelmének nagyobb részét, mivel meggyőződésünk, hogy ez a jó kormányzás alapelve" - tette hozzá.

Az eseményen a jövő évi két nagy verseny, a római úszó Európa-bajnokság (augusztus 11-21.), illetve a spliti vízilabda Eb (augusztus 30.- szeptember 11.) házigazdái tartottak prezentációt.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×