eur:
394.3
usd:
370.37
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Mol Fehérvár

Az NB I-ben sem kezdett jól a Fehérvár

A MOL Fehérvár FC 1–1-es döntetlent játszott a ZTE FC otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában.

A csapatok dolgát nehezítette, hogy a kezdés előtt felhőszakadás zúdult a pályára, így sok helyen víz borította a gyepet. A csúszós fű és a vizes labda többször megtréfálta a játékosokat, ezért nehezen lehetett helyzetet kialakítani. Negyedóra után a Konferencia-liga-selejtező első körében búcsúzott Fehérvár mezőnyfölénybe került. A ZTE is veszélyeztetett, ám Zimonyi fejese célt tévesztett, majd Nikolics a kiugrása után nem tudta elrúgni Demjén mellett a labdát.

A gól nélküli első félidőt követően megint zuhogni kezdett, ám a hazaiakat a 47. percben másik hideg zuhany is érte: a védők nem tudtak felszabadítani, és Dárdai 18 méterről, kapásból a kapu jobb oldalába bombázott. Később az eső elállt, az iram csökkent, a vendégek pedig nem tudták megőrizni előnyüket. A 68. percben egy bal oldali beadás után Kovácsik Babati testére ütötte a labdát, a hazaiak csatára aztán közelről nem hibázott.

A fehérváriak próbálták fokozni a tempót, ismét többet birtokolták a labdát. A 82. percben Rus szabadrúgását tornászta ki a léc alól Demjén. A hajrá nem hozott izgalmakat, maradt az 1–1.

A Zalaegerszeg közel 2009 augusztusa óta nem tudja legyőzni riválisát, azóta hét vereség mellett ez volt az ötödik döntetlenje.

OTP Bank Liga, 1. forduló

ZTE FC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-0)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, v.: Andó-Szabó

gólszerző: Babati (68.), illetve Dárdai (47.)

sárga lap: Tajti (5.), Halilovic (12.), Serafimov (44.), illetve Nego (24.), Heister (56.), Musliu (90.)

ZTE FC: Demjén - Serafimov, Kálnoki-Kis, Bobál, Gergényi - Bedi, Halilovic, Tajti (Szalay, 81.) - Babati (Meshack, 75.), Zimonyi (Skribek, 63.), Koszta

MOL Fehérvár FC: Kovácsik - Fiola, Musliu, Rus, Stopira - Dárdai, Nego, Alef, Heister - Nikolics (Szabó L., 85.), Petrjak (Szendrei, 80.)

Címlapról ajánljuk
Egyetemi bérkövetelések: előrelépés még nincs, államtitkári ígéret már van

Egyetemi bérkövetelések: előrelépés még nincs, államtitkári ígéret már van

Hankó Balázs megígérte, megvizsgálják, hogy az általa ismert fizetési adatok miért nem egyeznek az egyetemi dolgozók bérpapírjain szereplő számokkal. Gregor Anikó, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete ELTE Társadalomtudományi Karának szakszervezeti titkára az InfoRádióban elmondta: hasznos volt az újabb egyeztetés, két hét múlva pedig újra tárgyalni fognak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×