Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Ryan Giggs, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tart a november 19-ei Wales-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt a cardiffi Vale Resort szállodában 2019. november 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vádat emeltek Giggs ellen, így nem ő lesz a walesiek szövetségi kapitánya

Ryan Giggs ellen két nő bántalmazása miatt pénteken vádat emeltek.

A rendőrség és az ügyészség közleménye szerint a 47 éves szakvezető tavaly november elsején bántalmazott egy 30-as és egy 20-as éveiben járó nőt. Giggsnek az ügyben jövő szerdán kell megjelennie a bíróság előtt. Az ominózus estén családon belüli erőszak miatt vették őrizetbe Giggset, aki tagadta, hogy bántalmazta volna barátnőjét - akinek sérülését a helyszínen ellátták -, illetve egy másik személyt.

A Manchester United korábbi sztárfutballistája rendőrségi ügye miatt már tavaly novemberben és idén márciusban sem ült le a válogatott kispadjára. A fejlemények miatt a walesi szövetség úgy döntött, az Eb-n is Robert Page helyettesíti őt, egyúttal tanácskozást hívott össze, addig pedig nem kommentálja a történteket.

Giggs 23 évet futballozott a Manchester Unitedben, melynek színeiben 963 mérkőzésen lépett pályára, 13 bajnoki címet nyert és kétszer a Bajnokok Ligája trófeát is elhódította az együttessel. A walesi válogatottban 1991 és 2007 között 64-szer szerepelt, majd 2018-ban nevezeték ki szövetségi kapitánynak.

Wales a török, az olasz és a svájci csapattal találkozik a kontinensviadal csoportkörében.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×