Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Holland gól Gangl Edina kapujában a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornáján a harmadik helyért játszott Hollandia - Magyarország mérkőzésen a Duna Arénában 2020. január 25-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megvan, melyik két csapat indulhat az Eurokupában

Magyar részről az A-Híd VasasPlaket és a BVSC-Zugló vízilabdacsapata indul a második számú európai kupasorozatnak számító Eurokupában, amelynek elkészült a menetrendje.

A vlv.hu szakportál emlékeztet rá: sokáig kérdéses volt, hogy melyik két csapat nevezhet, mivel a hagyományos kvalifikációs rend felborult azzal, hogy a 2019/20-as bajnokságot nem sikerült befejezni, továbbá a nevezési határidőig a Magyar Kupa sem fejeződött be. A magyar szövetség végül a mostani MK-sorozatban elért teljesítményt vette figyelembe, valamint azt, hogy egy adott csapat vállalja-e a nemzetközi kupaszerepléssel járó terheket.

A mostani Eurokupát módosított rendszerben bonyolítják le. A Bajnokok Ligájából kieső együttesek korábban is bekapcsolódtak ugyan az Ek-küzdelmekbe - az előző kiírásban rögtön a negyeddöntőbe -, ezúttal azonban a BL-selejtezőben induló 18 csapat közül az a 16, amely a legrangosabb kiírásban nem marad versenyben, az Ek alapmezőnyébe kerül. Azzal a további 16 csapattal együtt, amely kifejezetten az Ek-ra nevezett.

A selejtezők során nyolc négyes csoportban vívnak meg a csapatok a két-két, továbbjutást jelentő helyért, elképzelhető, hogy egy helyszínen két tornát is rendeznek. A legjobb 16 között már hagyományos módon, oda-visszavágós párharc alapján dől el a továbbjutás, egészen a döntőig.

A BL-ben a magyar együttesek közül az FTC-Telekom Waterpolo főtáblás, míg a Szolnoki Dózsa és az OSC a selejtezőben érdekelt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×