Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újraindíthatják a koronavírus miatt már lezárt labdarúgó-bajnokságot Belgiumban

Akár újraindíthatják a már lezárt belga labdarúgó-bajnokságot.

A hivatásos liga szervezetei hétfőn, kétszeri halasztás után videokonferencia keretében találkoznak majd először azt követően, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt április 2-án befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, és kihirdették a Club Brugge bajnoki címét.

Egy "kiskapu" azonban nyitva maradt, miszerint ezt a döntést még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának, amelyek közül korábban 17 már hetekkel ezelőtt a szezon lezárást szorgalmazta.

Éppen emiatt van még arra esély, hogy mégsem lesz jogerős a lezárásra vonatkozó határozat, hanem az érintettek - elsősorban pénzügyi szempontokat figyelembe véve - dönthetnek úgy is, hogy inkább folytatják a pontvadászatot. Úgy is rendelkezhetnek, hogy a folytatás kérdését elnapolják, és várnak a belga kormány újabb rendelkezéseire és iránymutatásaira.

A belga volt az első bajnokság, amelynek folytatását a világjárvány miatt úgy törölték, hogy közben bajnokot is hirdettek. Miközben az európai szövetség (UEFA) azt javasolta mind az 55 tagországának, hogy akkor is próbálják befejezni az idényt, ha ehhez még augusztusban is játszani kell.

A belga kormány a következő hetekben dönt arról, hogy tovább szigorítják-e a járvány miatt rendelkezéseket vagy enyhítenek azokon. Ígéretek szerint a sportügyekben mielőbb határoznak.

A bruges-i együttes 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a koronavírus-járvány miatt márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik pedig a Royal Antwerp lett. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×