eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó

Füstölt Michelisz autója

Feladni kényszerült a túraautó-világkupa (WTCR) első kínai versenyét Michelisz Norbert.

A harmadik helyről esett ki a Hyundai-jal versenyző Michelisz Norbert Ningbóban, nem sokkal a rajt után. Autójából füstölni kezdett, ki kellett állnia, és már nem is tudott visszatérni.

A mezőny másik két magyarja, a Zengő Motorsportnál versenyző Szabó Zsolt és Nagy Norbert sem tudta befejezni a futamot.

A szombati versenyt Thed Björk nyerte meg.

Összetettben Gabriele Tarquini vezet, Michelisz a negyedik. Vasárnap még két verseny vár a mezőnyre Kínában.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×