eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
München, 2018. április 25.Thomas Müller, a német Bayern München játékosa (j2) és Sergio Ramos, a spanyol Real Madrid játékosa (b) a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében játszott első mérkőzésen a müncheni Allianz Arenénában 2018. április 25-én. (MTI/EPA/Lukas Barth)
Nyitókép: LUKAS BARTH

A Bayern-edző optimista a vereség ellenére

Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint ajándékokat adtak a Real Madridnak, a saját helyzeteikkel pedig nem tudtak élni a szerdai Bajnokok Ligája-elődöntőben, melyen a vendégek 2-1-re győztek.

"Az első és a második kapott gól is teljesen elkerülhető lett volna" - szögezte le az elődöntős párharc első összecsapása utáni sajtótájékoztatón, de kiemelte azt is, hogy a BL-nek ebben a szakaszában nem szokott egy csapatnak annyi helyzete lenni, mint amennyi nekik volt.

Arjen Robben és Jerome Boateng sérüléséről és korai kiválásáról azt mondta: "ha két ilyen fontos játékos cserét kér, az azt jelenti, hogy komoly bajuk van".

A jövő heti visszavágóról úgy vélekedett, ismét helyzeteket kell kialakítaniuk, de ezeket most már értékesíteniük is kell.

"Csak a második mérkőzés után következik a számvetés. A Real Madrid nyilvánvalóan komoly előnybe került, de mi nem érdemeltünk vereséget, a mérkőzést megnyerhettük volna, emiatt vagyok optimista a visszavágót illetően" - tette hozzá, emlékeztetve rá, hogy a mostani idényben születtek "atipikus eredmények", és szerda este kiderült, hogy a Real Madrid is sebezhető.

Zinédine Zidane, a madridiak trénere szerint bár kedvező eredményt értek el, a második mérkőzésnek máshogyan kell majd nekiállniuk, mint a Juventus elleni negyeddöntős párharc visszavágójának, melyet otthon 3-1-re elveszítettek.

"Nehéz meccs volt, különösen az elején nem igazán tudtuk kihozni a labdát. Nagyon jó eredmény született, egyáltalán nem egyszerű úgy idejönni, hogy nyerünk, de minekünk sikerült. Úgyhogy elégedett vagyok.

Labda nélkül sok gondunk volt, de ez itt normális"

- értékelt a francia vezetőedző.

A szerdai találkozón Joshua Kimmich a jobb oldalon elfutva szerzett vezetést a hazaiaknak úgy, hogy a várt beadás helyett kapura lőtt, majd Marcelo a szünet előtt egyenlített 16-oson kívüli váratlan lövéssel. Aztán a második félidőben a csereként pályára lépő Marco Asensio pontosan zárt le egy labdaeladásból indult gyors kontratámadást.

"Amikor huszonöt nagy kvalitású játékosból áll a kereted, mindig választanod kell közülük, és ez így lesz a továbbiakban is" - reagált Zidane arra, hogy cserejátékos döntötte el a mérkőzést.

A visszavágót jövő kedden rendezik. A továbbjutó a Liverpool-AS Roma párharc győztesével mérkőzik meg a döntőben. Az angol csapat 5-2-es előnnyel utazik az olasz fővárosban szerdán sorra kerülő mérkőzésre.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×