Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.2
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit

Összeállt a szegedi vk-n induló kajak-kenu csapat névsora

Kihirdette csapatát a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó szegedi világkupára Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölte ki a válogatottat.

Minden számban két hazai egységért szoríthatnak majd a szurkolók.

"Egyetlen kérdés maradt csak a csapat összetételével kapcsolatban, Szabó Gabriella ugyanis gégegyulladással bajlódik. Szerdáig várunk, s ha az orvosai úgy látják, akkor mást nevezünk a helyére párosban és négyesben" - mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában kedd reggel Hüttner Csaba.

A posztot január óta betöltő szakvezető - a korábbi utánpótlás kapitány - kiemelte, hogy

a fiatalok "nagyon jönnek fel", folyamatosan épülnek be a válogatottba.

Megemlítette, hogy miután az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint a négyes tagjaként Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamara anyai örömök elé néz, női kajakban több lehetőség adódott a fiatalabb versenyzők előtt, és ezzel leginkább Takács Tamara élt. Ő Szegeden 500 méter egyesben és a négyesben is indulhat majd, valamint a váltónak is tagja lesz.

A férfiaknál a szintén kajakos Kopasz Bálintról beszélt Hüttner Csaba, szerinte a tavalyi Eb-n bronzérmes algyői versenyző olyan személyiség, aki alkalmas arra, hogy hosszú távon "elvigye" az egyes számot, és ő erre is összpontosít.

A szövetségi kapitány a várakozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: nagyon fontos verseny lesz a Maty-éri vk, de nem ott lesznek csúcsformában a magyarok, így nem is elvárás, hogy minden számban a legjobbak legyenek.

"Nem érmekben gondolkodom, azt szeretném látni, hogy a mieink versenyképesek a nemzetközi mezőnyben is. Az idei csúcsverseny majd az augusztusi világbajnokság lesz" - mondta Hüttner Csaba.

A jövő heti, magyarországi vk-versenyre csaknem 70 nemzet több mint 1000 sportolóját várják. A hagyományos rivális nagy kajaknemzetek (Németország, Oroszország, Ausztrália, Portugália vagy Spanyolország) mellett olyan országok versenyzői is vízre szállnak, mint Uruguay, Mozambik, Namíbia vagy Irán.

A magyar csapat a szegedi vk-ra (a szövetség tájékoztatása alapján):

férfi kajak:

------------

K-1 200 m: Horváth Bence, Birkás Balázs

K-1 500 m: Kopasz Bálint, Bárdfalvi Márk

K-1 1000 m: Kopasz, Németh Viktor Máté

K-2 500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert

K-2 1000 m: Doba Richárd Alfréd, Gacsal Ákos; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi

K-4 500 m: Tóth D., Noé Zsombor József, Kulifai, Mozgi Milán; Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Bán Kristóf

női kajak:

----------

K-1 200 m: Vad Ninetta, Lucz Dóra

K-1 500 m: Takács Tamara, Vad

K-1 1000 m: Bodonyi Dóra, Bordács Blanka

K-2 200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes; Kiss Blanka, Malcsiner Eszter

K-2 500 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina; Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra

K-4 500 m: Szabó G., Takács T., Fazekas-Zur, Vad; Racskó, Malcsiner, Szabó Á., Szénási Zsófia

férfi kenu:

-----------

C-1 200 m: Hajdu Jonatán, Lantos Ádám

C-1 1000 m: Kiss Tamás, Vasbányai Henrik

C-2 500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám; Vasbányai, Varga Dávid

C-2 1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert; Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs

női kenu:

---------

C-1 200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett

C-1 500 m: Balla Virág, Takács K.

C-2 200 m: Bonyai Regina, Molnár Rebeka; Kaszás Klaudia Kata, Kisbán Zsófia

C-2 500 m: Balla, Takács K.; Lakatos, Molnár Csenge

váltók:

--------

C-1 3000 m: Kiss Tamás, Lakatos Zsanett

K-1 3000 m: Kopasz Bálint, Takács Tamara

Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Karnyújtásnyira az orosz büntetőcsomag, Zelenszkij szerint ezért támadta Putyin a kis országot - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Karnyújtásnyira az orosz büntetőcsomag, Zelenszkij szerint ezért támadta Putyin a kis országot - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Az amerikai képviselőház tegnap egy procedurális szavazáson továbbengedte az orosz energiahordozók legnagyobb felvásárlóira szankciókat lehetővé tevő törvényjavaslatot, a végső szavazásra ma kerülhet sor. A tervezetet a szenátus már augusztusban elfogadta, így az Donald Trump aláírásával rögtön törvényi erőre is emelkedhet. Oroszország szándékosan indított dróntámadást Moldova ellen, amíg ő az országon át utazott - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CBS-nek adott tegnapi interjújában. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×