A MOLvideóból kiderül, hogyan teljesíti ezt a kihívást a versenyző, aki élesben eddig 18 ezer kilométert tett meg pályafutása során, de ilyen helyzetben még nem volt.
A MOLvideóból kiderül, hogyan teljesíti ezt a kihívást a versenyző, aki élesben eddig 18 ezer kilométert tett meg pályafutása során, de ilyen helyzetben még nem volt.
Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.
A UFC mintegy 60 millió dollárt (körülbelül 22 milliárd forintot) költ arra a példátlan rendezvényre, amelyet június 14-én rendeznek meg a Fehér Házban.
US President Donald Trump has called for regime change in Iran and said "major combat operations" are under way.