Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.9
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Kitették a keretből a szexbotrányt kavaró úszót

Kitették a keretből a szexbotrányt kavaró úszót

Fegyelmi vizsgálat után kitették a keretből azt a 19 éves hódmezővásárhelyi úszót, akinek ötletére a debreceni országos bajnokságon videofelvételt készítettek egy nemi aktusról és a filmet feltették az internetre - tudta meg a fullank.hu. A Blikk úgy értesült, hogy a Magyar Úszószövetség az ügy kirobbanása után azonnal vizsgálatot rendelt el.

A fullank.hu szerint négy fiú tőrbe csalt egy 16 éves úszólányt, akivel egyikük egy öltözőkabinban közösült a három hete rendezett debreceni országos bajnokságon, míg a másik három gondoskodott róla, hogy erről videófelvétel készüljön.

A portál úgy tudja, hogy egy 19 éves hódmezővásárhelyi úszó volt az ötletgazda, az ő telefonjával rögzítették a filmet.

Az eset a klubok vizsgálata mellett ráadásul büntetőjogi felelősséget is felvet, sérülhettek a lány személyiségi jogai - mondta dr. Kamarás Péter (63) ügyvéd a Blikknek.

Mivel visszaéltek a képmásával, sérelmi díjra számíthat, ha a bíróság megállapítja a jogsértést - tette hozzá az ügyvéd.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×