Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Delfinek segítették Mányoki Attilát a Cook-szorosban

Delfinek segítették Mányoki Attilát a Cook-szorosban

Kimerítő vállalkozását követően Mányoki Attila pihen és erőt gyűjt, hogy újabb felkészülés után október végén - az Ocean's Seven elnevezésű sorozat hatodik állomásaként - a Gibraltári-szorost ússza át.

A világhírű magyar hosszútávúszó az után beszélt erről az MTI-nek, hogy a hétvégén sikerrel teljesítette az új-zélandi Cook-szoros jelentette akadályt.

A szervezők hivatalos adata szerint 6 óra 57 perc 49 másodperc alatt jutott túl a légvonalban nagyjából 26 kilométer hosszú tengerszakaszon. Amint azt a zalaegerszegi illetőségű, 43 éves sportember elmondta,

úszása utolsó fél órájában kissé tengeri beteg lett,

ami korábban soha nem fordult vele elő. A 14 fokos vízben különösen nehéznek bizonyult az első pár száz méter, mert a hullámok nagyon erősen sodorták a sziklák felé.

"További nagy veszélyt jelentett, hogy

rengeteg volt a medúza! Szinte méterenként jöttek szembe, 

de szerencsére nem teljesen a vízfelszínnél,

hanem mélyebben, így át tudtam úszni fölöttük" - mesélte, hozzáfűzve, hogy négy és fél óra elteltével már csak öt kilométer volt hátra a célig.

Delfinek segítették Mányoki Attilát a Cook-szorosban

"Az utolsó, mintegy három kilométer megtétele viszont majdnem két órába telt, a végső pár száz méter pedig maga volt az örökkévalóság, hiszen egyre hidegebb lett és egyre fáradtabbá váltam - idézte fel a célba jutás előtti helyzetet.

- A vízben minimális volt a látótávolság, csak az utolsó pillanatban vettem észre az alattam levő sziklát, s tudtam felemelni a kezem, jelezve az engem kísérő hajósoknak, hogy megvan, megcsináltam!"

Elmondása szerint a nehézségekért nagyban kárpótolta egy különleges élmény.

"A napomat nagyon feldobta a rengeteg delfin. A második órától úgy a hatodikig velem tartottak.

Annyira közel voltak, hogy sokszor tempózás közben egymáshoz értünk. Fantasztikus volt megélni mindezt." - fogalmazott.

Mányoki Attila, aki tavaly novemberben Kaliforniában, huszonöt éves pályafutása elismeréseképpen válhatott a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagjává, nagy sorozata nyitányaként 2013-ban úszta át a La Manche-csatornát.

2014-ben, Japánban a világ legnehezebb vizes akadályának tartott Cugaru-csatorna sem tudott kifogni rajta, tavalyelőtt pedig egyedülálló módon két héten belül teljesítette az újabb kihívást: a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását.

Ezzel jutott túl az Ocean's Seven négy állomásán, a Cook-szorossal pedig az ötödiken is.

Még a Gibraltári-szoros és az Északi-csatorna maradt hátra a világ hét legnehezebben meghódítható tengeri csatornája közül.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×