Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az olimpiai bajnok bocsánatot kért Gyárfástól

Szabó József, az 1988-as szöuli olimpiai aranyérmes úszója három hónappal ezelőtt a fullank.hu internetes portálon bírálta Gyárfás Tamást, a hazai szövetség akkori elnökét, ám most elnézést kért.

„Elismerem, hogy a 2016. év november hó 22-én az eredetileg a fullank.hu internetes oldalon megjelent, majd több sajtóorgánum által is átvett, velem készült interjúban a Gyárfás Tamással, mint a Magyar Úszó Szövetség – korábbi – elnökével kapcsolatban tett állításaim hamisak voltak, azok minden ténybeli alapot nélkülöztek” - írta Szabó József.

Az általa megfogalmazottakkal szemben

  • nem felel meg a valóságnak, hogy Gyárfás Tamás a közel 24 éves elnöksége alatt fizetést kért, vagy kapott volna;
  • valótlan, hogy Gyárfás Tamás bármikor is kitiltotta Széchy Tamást az uszodából;
  • minden alapot nélkülöz, hogy Czene Attilának egy francia szponzor támogatása azért hiúsult meg, mert Gyárfás Tamás abból magának jutalékot kért volna;
  • nem igaz, hogy Gyárfás Tamás valamikor is egy tízmilliós ajánlatot elutasított, mondván, hogy harminc millió alatt nem kell szponzor.

„Sajnálatomat fejezem ki, amiért az általam közölt valótlanságok Gyárfás Tamás becsületét, jó hírnevét sértették, és így hozzájárultam ahhoz a lejárató kampányhoz, amely ellene irányult. Mindezekre való tekintettel Gyárfás Tamástól ezúton is elnézést kérek!” - tette hozzá.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×