Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.57
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Babos kikapott Indian Wells-ben

A 25. helyen kiemelt Babos Tímea három játszmában kikapott az orosz Jelena Vesznyinától az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában.

A világranglista 28. helyén álló magyar játékos először találkozott 30 éves ellenfelével, aki a 15. helyen áll a WTA-rangsorban, mely pályafutása eddigi legjobbja. Babos három, míg Vesznyina két tornagyőzelemnél tart, utóbbi viszont tavaly elődöntőt játszott Wimbledonban.

A február végén Budapesten harmadik trófeáját begyűjtő Babos remekül tartotta a 14. helyen kiemelt orosz által diktált tempót, mígnem 1:2-nél elvesztette az adogatását. Thomas Drouet edző 2:3-nál több agresszivitást kért magyar tanítványától a szünetben, ám több brék már nem esett az első szettben, melyet 48 perc alatt Vesznyina nyert meg.

A folytatásban a 23 éves Babos húzott el 3:0-ra, ekkor az orosz hívatta be edzőjét-édesapját tanácsért. A játék képe azonban nem változott, Babos remek megoldásokat mutatott be, ellenfele pedig kevésbé hatékonyan gyorsított, és visszaesett a játéka. Aztán 5:1-nél Vesznyina már folyamatosan rontott a tikkasztó kaliforniai hőségben - 34 fokot mutatott a hőmérő -, így a magyar játékos 6:1-gyel kiegyenlített.

Az orosz bekérte az orvost, a melegre panaszkodott, megmérték a vérnyomását, s hosszabb szünet után a folytatás mellett döntött. Ahogy várni lehetett, a szenvedő Vesznyina igyekezett rövid pontokat játszani, de 2:1-nél ismét Babos került lépéselőnybe. Ezt - némileg váratlanul - két újabb gyors brék követte, majd 3:3-nál mindketten összeszedték magát, és hozták a szervájukat. A magyar teniszező 4:5-nél újra elbizonytalanodott, alapütéseket rontott, kettős hibát ütött, Vesznyina pedig a harmadik meccslabdáját már kihasználta.

A WTA honlapja szerint a mérkőzés 2 óra 16 percig tartott.

nők (7,67 millió dollár összdíjazás - 3. forduló (a 16 közé jutásért):

Vesznyina (orosz, 14.)-Babos (25.) 6:4, 1:6, 6:4

Davis (amerikai)-Görges (német) 6:1, 6:4

férfiak (6,99 millió dollár összdíjazás) - 3. forduló (a 16 közé jutásért):

Carreno (spanyol, 21.)-Bautista (spanyol, 16.) játék nélkül

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×