Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Már megint lecserélték a Fradi-sast

A szombati Ferencváros-Haladás labdarúgó-mérkőzésen mutatkozott be az új Fradi-sas.

A klub rajzpályázatot hirdetett: a szurkolók tervezhették meg a Ferencvárosi Torna Club hivatalos gyermekbarát kabaláját és szavazhattak a végső befutóról. A pályázat két fordulóból állt. Az első körben gyermekek küldték be rajzukat, amelyek közül több ezer Fradi szurkoló a Fradi hivatalos Facebook-oldalán szavazta meg, hogy a 62 beérkezett tervből melyik a legjobb rajz, hogyan nézzen ki az új Fradi-sas.

A pályaművek közül  az erdélyi Nagy Tamásé lett a legjobb, így az ő rajza alapján készült el az új kabala Fradi-sas.

– Úgy képzeltem el, hogy tekintélyt parancsoló és határozott legyen, de egyben barátságos is, mivel elsősorban a gyermekek örömére és szórakoztatására készül a kabala – jellemezte nyertes tervét Nagy Tamás a Fradi honlapjának.

Az új kabala Fradi-sassal a szurkolók rendszeresen találkozhatnak a hazai bajnoki mérkőzéseken a Groupama Arénában, és a Fradi Suli Programnak is állandó résztvevője lesz.

Nem minden szurkoló tetszését nyerte el az új sas, ahogy elődje sem volt túl népszerű.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×