Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
331.54
bux:
122004.65
2026. január 16. péntek Gusztáv

Borkai biztosan indul

Borkai Zsolt továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért.

"Biztos, hogy el fogok indulni az elnöki pozícióért a jövő évi tisztújító közgyűlésen, a tagság dönt. Komolyan gondolom, hogy végig tudom csinálni az újabb terminust is, ha megválasztanak." - nyilatkozott az 51 éves sportvezető az MTI-nek.

"Amikor MOB-elnök lettem, olyan tevékenységet vállaltam, amilyenbe január elsejétől is belekezdünk. Tulajdonképpen semmivel se más, ezért számomra nem furcsa a mostani helyzet" - jelentette ki utalva arra,

hogy a sporttörvény módosításával a sportirányítás szervezeti rendszere megváltozott formában működik tovább január elsejétől. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy a MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként, külön alapszabállyal, saját vezetőséggel működnek tovább. A változás nyomán a szintén köztestületté váló MOB eddigi jogosultságait jelentős mértékben elveszíti, s alapfeladatainak döntő része, így a pénzelosztó szerep is visszakerül az állami sportirányításhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportállamtitkárságához, amelyen keresztül a sport állami finanszírozása egyetlen csatornán keresztül valósul meg.

"Változatlanul együtt tudunk dolgozni a Szabó Tünde vezette sportállamtitkársággal, amellyel számos egyeztetés után komoly konszenzusra jutottunk, még olyan kényes kérdésben is, mint munkatársaink jövője. A nálunk tevékenykedő szakemberek közül többnek a feladatköre megszűnt, de sikerült megállapodni arról, hogyan tudjuk közösen tovább foglalkoztatni őket. Hatvan felett volt a létszámunk, most mintegy húsz fővel dolgozunk tovább." - fogalmazott Borkai Zsolt, aki 2010-től irányítja a MOB-ot.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×