Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Sarapova áprilisban visszatér

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csökkentette Marija Sarapova eltiltását, így az ötszörös Grand Slam-bajnok orosz teniszező április 26-tól ismét versenyezhet.

A Sarapova fellebbezése ügyében hozott CAS-döntésről Samil Tarpiscsev, az orosz szövetség elnöke számolt be kedden.

A volt világelső, akit a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) júniusban két évre tiltott el doppingvétség miatt, azért fordult a lausanne-i testülethez, mert szerinte a vizsgálat bizonyította, hogy nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, illetve azt is, hogy tudtán kívül doppingolt.

A 29 éves Sarapova az elsők között bukott meg a decemberben tiltólistára került meldonium nevű szerrel. Doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×