eur:
394.3
usd:
369.44
bux:
65713.21
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Hangulattalan római rangadó következhet

A fővárosi rangadó lesz az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának csúcsmérkőzése, mégis könnyen lehet, hogy ez lesz a hétvége egyik leghangulattalanabb találkozója, mivel mindkét csapat ultrái bojkottálják a meccset.

Az AS Roma és a Lazio csatája évtizedeken át a kontinens legforróbb hangulatú összecsapásai közé tartozott, a két hírhedt szurkolótábor az Olimpiai Stadionban rendre elképesztő atmoszférát teremtett. Ugyanakkor már a mostani szezon őszi meccsén sem voltak jelen, s "mindössze" 22 ezer fizető néző tekintette meg a helyszínen a Farkasok 2-0-ás győzelmét.

A mostani csata előtt előbb az AS Roma kemény magja jelentette be, hogy inkább a régi klubház előtt fogja megnézni a meccset, aztán a Lazio hívei írtak nyílt levelet, melyben jelezték, hogy nem mennek ki a stadionba. A két tábornak az a problémája, hogy a biztonságért felelős szervek több szigorítást is bevezettek, így például a kapuk mögött elhelyezkedő szektorok kerítéseire semmilyen molinót nem engednek kifeszíteni, márpedig a Roma-tábor törzshelye a déli, a Lazio-fanatikusoké pedig az északi kanyar a Stadio Olimpicóban.

A vasárnap délutáni találkozón mindkét csapat számára komoly a tét, mivel a harmadik Roma a dobogós helyének megerősítéséért harcol, ami a Bajnokok Ligája-részvételhez kell, míg a várakozások alatt szereplő, nyolcadik Laziónak azért kellene győznie, hogy maradjon esélye Európa Liga-indulást érő helyen végezni.

A listavezető Juventus szombat este lép pályára, méghozzá a 11. Empoli vendégeként, míg a három pont hátránnyal második Napoli a 16. Udinese otthonában vendégeskedik.

A Serie A egyetlen magyarját, Balogh Norbertet foglalkoztató Palermo a kilencedik Chievóhoz látogat, s a szicíliai csapatnak mindenképpen szüksége lenne a három pontra, mivel jelenleg a 18., kieső helyen áll.

Serie A, 31. forduló:

szombat:

--------

Carpi-Sassuolo 18.00

Juventus-Empoli 20.45

vasárnap:

---------

Udinese-Napoli 12.30

Atalanta-AC Milan 15.00

Chievo-Palermo 15.00

Fiorentina-Sampdoria 15.00

Genoa-Frosinone 15.00

Lazio-AS Roma 15.00

Internazionale-Torino 20.45

hétfő:

------

Bologna-Verona 20.45

A tabella:

1. Juventus 30 55-16 70 pont

2. Napoli 30 62-24 67

3. AS Roma 30 62-31 60

4. Fiorentina 30 50-32 55

5. Internazionale 30 40-28 55

6. AC Milan 30 40-31 49

7. Sassuolo 30 37-33 45

8. Lazio 30 38-38 42

9. Chievo 30 34-39 38

10. Bologna 30 30-35 36

11. Empoli 30 34-42 36

12. Genoa 30 32-37 34

13. Torino 30 37-42 33

14. Atalanta 30 28-35 33

15. Sampdoria 30 43-48 32

16. Udinese 30 26-45 31

17. Carpi 30 28-46 28

18. Palermo 30 28-51 28

19. Frosinone 30 29-55 27

20. Verona 30 26-51 19

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×