eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A sértődött Totti nélkül is nyert az AS Roma

A Francesco Tottit ezúttal egy konfliktus miatt nélkülöző AS Roma öt góllal legyőzte a Palermót az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Az AS Roma klublegendája, Francesco Totti azért nem volt ott a keretben, mert összeveszett Luciano Spalletti vezetőedzővel. A 39 éves játékos nyilvánosan bírálta a trénert, amikor kijelentette: idén nyáron - amikor lejár a szerződése - elhagyja a klubot, amennyiben továbbra is tiszteletlenül bánik vele.

"Fáj, hogy a kispadot kell koptatnom. Értem, hogy az én koromban már kevesebb lehetőséget kapok, de rossz érzés, hogy így ér véget a karrierem. Főleg ahhoz képest, hogy mit adtam Rómának. Több tiszteletet követelek mindannak, amit itt elértem" - nyilatkozott az olasz állami televíziónak Totti, aki eddig csaknem 700 meccset játszott az AS Roma színeiben.

Spalletti korábban utalt rá, hogy Totti pályára léphet a Palermo elleni találkozón, de az ominózus nyilatkozat után meggondolta magát. Amikor ez kiderült, Totti megsértődött, és közölte edzőjével, hogy nem vesz részt a mérkőzésen, amelyet végül a lelátóról tekintett meg.

Az egyiptomi csatár, Mohamed Salah két góllal zárta a találkozót. A második találatánál nullszögből, az alapvonalról lőtt a hálóba. A bosnyák Edin Dzeko nevéhez két gól és két gólpassz fűződik.

A Palermo magyar csatára, a 20. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Balogh Norbert a cseresorból nézte végig a meccset.

A fővárosiak sorozatban az ötödik bajnoki meccsüket nyerték meg, a szicíliaiak viszont egymást követő ötödik alkalommal nem tudtak győzni.

Serie A, 26. forduló:

AS Roma-Palermo 5-0 (1-0)
korábban:
Atalanta-Fiorentina 2-3 (0-0)
Genoa-Udinese 2-1 (0-1)
Sassuolo-Empoli 3-2 (1-1)
Torino-Carpi 0-0
Frosinone-Lazio 0-0
szombaton játszották:
Internazionale-Sampdoria 3-1 (1-0)
Verona-Chievo 3-1 (1-0)
pénteken játszották:
Bologna-Juventus 0-0
hétfőn játsszák:
Napoli-AC Milan 21.00

A tabella:
1. Juventus 26 46-15 58 pont
2. Napoli 25 53-20 56
3. Fiorentina 26 47-26 52
4. AS Roma 26 52-27 50
5. Internazionale 26 34-23 48
6. AC Milan 25 37-27 43
7. Sassuolo 26 32-31 38
8. Lazio 26 34-34 37
9. Bologna 26 29-31 34
10. Empoli 26 32-37 34
11. Torino 26 33-33 32
12. Chievo 26 31-36 31
13. Atalanta 26 25-30 29
14. Genoa 26 27-31 28
15. Udinese 26 22-40 27
16. Palermo 26 27-47 26
17. Sampdoria 26 37-46 25
18. Frosinone 26 26-51 23
19. Carpi 26 23-43 20
20. Verona 26 24-43 18

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×