Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Elmarad Erdei bokszmeccse

Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok bordatörés miatt nem tudja vállalni a szeptember 29-re tervezett, Isaac Chilemba elleni mérkőzését, de folytatni szeretné a pályafutását.

"Szeretnék bokszolni, szeretem a bunyót, szeretem, hogy ennyien mögöttem állnak. Rengetegszer segít át a nehézségeken ez a szeretet" - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a 38 éves, veretlen ökölvívó.

Erdei kedden, kesztyűzés közben szenvedett sérülést. Mint mondta, egy ártatlan szituációban, egy rossz szögben, rossz helyen betalált ütés törte el a 9-es és 10-es bordáját. Külön hangsúlyozta, hogy edzőpartnere nem akart sérülést okozni neki.

"Nem vagyok elkeseredve, mert úgy vagyok vele, hogy rengeteget tanultam ebből, s később ez még a hasznomra válik. Persze boldog sem vagyok, mert bizonyítani szerettem volna, megmutatni, hogy még mindig számolni kell velem, s meghálálni azt a rengeteg szeretet, amit kapok" - beszélt érzéseiről Erdei.

Az eset tanulságai között említette, hogy a jövőben a felkészülésre az elsőtől a utolsó pillanatig csak tökéletes körülmények között kerülhet sor, mert például a szerencsétlenül végződött kesztyűzés egyik oka az volt, hogy sparringpartnerei elhasznált, vagy az ideálisnál lényegesen kisebb unciás kesztyűkben tudtak csak ringbe lépni ellene. A budapesti kesztyűzéssel kapcsolatban saját hibáját sem felejtette el megemlíteni, ugyanis szerinte a kelleténél ő és partnerei is sokkal vehemensebben bokszoltak a ringben.

"Ha van egy edző a sarokban, biztosan szólt volna, hogy ne olyan hevesen. De a ringben máshogy viselkedik az ember, mint egyébként, ott nem kérünk és nem adunk kegyelmet, ráadásul az embert a hiúság is hajtja előre" - mondta Erdei Zsolt, hozzátéve, hogy majd ha edző lesz, erre különösen figyelni fog tanítványainál.

A magyar öklöző szerint szintén nem volt ideális, hogy az edzésprogram során nem volt tökéletesen összehangolva a szakmai munkát irányító tréner, Fritz Sdunek és a Klink Zoltán erőnléti edző által előírt munka. Itt kiemelte, hogy a Sdunekkel eltöltött háromhetes ausztriai edzőtábor során elmaradt például az előírt lépcsőzés, ami aztán később a budapesti lépcsőzés során éreztette hatását, amikor teljesen elkészült az erejével a penzum teljesítésének végére.

Az eseményen az is kiderült, hogy a magyar bokszoló amerikai promótere, Lou DiBella továbbra is számít rá és azt szeretné, hogy még idén szorítóba lépjen. Klink Zoltán erőnléti edző ezzel kapcsolatban jelezte, hogy ha a sérülés időben meggyógyul, s minden más is optimálisan alakul, akkor legkorábban december közepén meccselhet.

Erdei hangsúlyozta, imádja a bokszot, és szó sincs visszavonulásról. Ugyanakkor azt érzi, hogy sokkal lassabban regenerálódik, mint fiatalabb korában, így a következő meccsek előtt valószínűleg a 12 hetesnél hosszabb felkészülésre lesz szüksége.

A 33 profi meccsét győztesen megvívó klasszis öklöző legutóbb közel másfél éve bokszolt, s a mostani sorozatban a második meccse, amelyet sérülés miatt kénytelen lemondani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×