Infostart.hu
eur:
391.27
usd:
331.87
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A főtáblára jutásban reménykedhet a Videoton

Nagy lehetőség kapujában áll a Videoton FC labdarúgócsapata, amely ha nyerni tud ma este a török Trabzonspor elleni Európa Liga-selejtezős visszavágóján, bejut a második számú európai kupasorozat csoportkörébe.

A portugál Paulo Sousa irányította együttes múlt csütörtökön taktikus játékkal, elsősorban a védekezésre koncentrálva 0-0-s döntetlent ért el idegenben, így hazai környezetben leginkább arra kell figyelnie, hogy ne kapjon gólt, és szerezzen legalább egyet.

"Nagyon bizakodó vagyok, hogy ez a mérkőzés egy nagyon hosszú folyamatnak nem a vége, csupán egy állomása lesz. Számunkra mindennél fontosabb lesz ez a meccs, de úgy gondolom, a szurkolók és az egész város számára is" - nyilatkozta a kedd délutáni sajtótájékoztatón Sándor György, a Videoton középpályása.

A fehérvári együttes az OTP Bank Liga hétvégi fordulójában két csatárral állt fel a Haladás elleni találkozón, és győzött is 2-1-re, a főpróba tehát jól sikerült, igaz, a Trabzonspor is nyert, vasárnap 2-0-ra verte az Elazigspor csapatát.

A Videotonnal ellentétben a magyar bajnoki címvédő Debreceni VSC szinte megoldhatatlan feladat előtt áll. Kondás Elemér gárdája Luis Ramos kiállítása miatt a múlt heti első mérkőzés második félidejében emberhátrányban futballozott, és végül simán, 3-0-ra kikapott a belga FC Bruges-től Nyíregyházán. Emiatt a csütörtöki visszavágó csupán formalitásnak tűnik, a belgák ráadásul jó hangulatban fogadhatják a DVSC-t, miután vasárnap 3-1-es győzelmet arattak a bajnokságban a Mons vendégeként.

A Videoton összecsapását az M2 20:30 perctől adja, a Debrecen találkozóját pedig a Dunán 20:25 órától közvetítik élőben.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×