Infostart.hu
eur:
390.95
usd:
331.55
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Győzött a Debrecen és a Videoton is az NB I-ben

A Haladás 2-1-re kikapott a Videoton vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel a vendégek elvesztették veretlenségüket a bajnokságban. A címvédő Debrecen hazai pályán 1-0-ra legyőzte a nyeretlen Pápát.

A fehérváriak nagyon aktívan kezdtek, tetszetős, gyors támadásokkal zavarták meg a szombathelyi védelmet, azaz bevált a Videoton kétcsatáros játéka. A hazaiak az első félidőben beszorították ellenfelüket saját térfelükre, de gólt nem sikerült szerezniük. Fordulás után a Haladás percei következtek, majd aztán egy ritmusváltás után a Videoton Gyurcsó két góljával három perc alatt eldöntötte a mérkőzést. Igaz, az utolsó 15 percben emberelőnyben játszhatott a Szombathely - mivel Szolnoki elkésett becsúszása miatt piros lapot kapott -, így ismét nyílt lett a meccs, de a Haladás erejéből csak a szépítésre futotta.

A nap első mérkőzésén a Debrecen támadott többet az első félidőben, a Pápa kontrákkal próbált veszélyeztetni. A hazaiak több helyzetet is kialakítottak, de Szűcs magabiztosan hárította ezeket a próbálkozásokat. A szünetben az alapembernek számító Szakály és Coulibaly is beállt a hazaiaknál, ennek meg is lett az eredménye, ugyanis előbbi találatával a 77. percben végül megszerezte a vezetést Kondás Elemér együttese. A DVSC a hajrában magabiztosan őrizte előnyét, így otthon tartotta a három pontot.

Videoton FC-Szombathelyi Haladás 2-1 (0-0)
Székesfehérvár, 2478 néző. Jv.: Andó-Szabó
Videoton FC: Bozsovics - Brachi (Szolnoki, 56.), Szekeres, Vinicius, Hector - Tóth B. (Sándor, 73.) - Gyurcsó, Renato Neto, U. Nikolics - Haraszti (Nikolics, 64.), Kovács I.
Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics (Jagodics, 60.), Korolovszky (Kalász, 74.), Fehér Z. - Búrány (Kulcsár K., 79.), Iszlai - Radó, Nagy G., Halmosi - Andorka
Gólszerzők: Gyurcsó (61., 64.), illetve Andorka (80.)
Kiállítva: Szolnoki (76.)

DVSC-TEVA - Lombard Pápa Termál FC 1-0 (0-0)
Debrecen, 2500 néző. Jv.: Takács J.
DVSC: Verpecz - Bernáth, Simac, Szűcs I., Korhut - Bódi (Dombi, 65.), Varga J., Lucas (Szakály P., 46.), Yannick - Kulcsár T. (Coulibaly, 46.), Sidibe
Pápa: Szűcs L. - Dlusztus, Balogh B., Rodenbücher, Présinger (Németh M., 76.) - Arsic, Tóth G. (Benko, 80.), Quintero, Maróti, Szabó O. - Seye (Cekulajevs, 65.)
Gólszerző: Szakály P. (77.)

Pénteken játszották:

MVM Paks-Egri FC 0-1
MTK Budapest-Újpest FC 2-1
Szombaton játszották:
Kaposvári Rákóczi - PMFC-Matias 1-1
Ferencváros-Budapest Honvéd 0-2
Győri ETO FC-Kecskeméti TE 5-1
Diósgyőri VTK-FGSZ Siófok 2-1

A tabella:
1. Budapest Honvéd 5 4 1 - 9- 4 13
2. DVSC-TEVA 5 4 - 1 10- 5 12
3. MTK Budapest 5 3 2 - 8- 3 11
4. Győri ETO FC 5 3 1 1 12- 9 10
5. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 6- 4 10
Videoton FC 5 3 1 1 6- 4 10
7. Haladás 5 2 2 1 9- 5 8
8. Kaposvár 5 2 1 2 6- 7 7
9. PMFC-Matias 5 1 3 1 6- 6 6
10. Ferencváros 5 1 2 2 6- 6 5
11. Újpest FC 5 1 1 3 6- 8 4
12. Egri FC 5 1 1 3 5- 8 4
13. MVM Paks 5 - 3 2 7- 9 3
14. Kecskeméti TE 5 - 2 3 5-11 2
15. Lombard Pápa 5 - 2 3 2- 8 2
16. FGSZ Siófok 5 - 1 4 4-10 1

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×