Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
110476.6
2025. december 23. kedd Viktória

Újabb botrányos eredménymódosítás az olimpián

A csütörtöki botrányok után pénteken is kénytelen volt egy mérkőzés eredményét megváltoztatni a nemzetközi szövetég (AIBA) a londoni olimpia ökölvívótornáján.

Ezúttal a 69 kg-os amerikai Errol Spence indiai Krishan Vikas elleni nyolcaddöntőjének eredményét módosították, miután az összecsapás felvételeinek elemzése után a döntnökök jelezték, hogy a mérkőzésvezetőnek legalább kétszer intenie kellett volna a folyamatosan fogásba menekülő indiait.

A két intés plusz négy pontot ért az amerikainak, aki így a ringben kihirdetett kétpontos vereségével szemben két ponttal megnyerte a találkozót, és továbbjutott.

Spence az utolsó reménysége az amerikai ökölvívócsapatnak, ugyanis a kilenc főt számláló londoni válogatottjukból ő az egyetlen, aki bejutott a negyeddöntőbe. Amennyiben a következő körben ő is elbukik, a csapat érem nélkül utazik haza, amire korábban még soha nem volt példa: az eddig 48 olimpiai ökölvívó aranyérmet szerzett ország a 2008-as pekingi játékokon szerepelt a legrosszabbul, akkor csupán egyetlen bronzérmet szerzett.

Csütörtökön a nemzetközi szövetség kénytelen volt két - egy türkmén és egy azeri - bírót kizárni a játékokról, egyet pedig öt napra felfüggeszteni súlyos hibáik miatt. A türkmén Ishanguly Meretnyyazovot azért küldték haza, mert az 56 kilós Magomed Abdulhamidov-Simizu Szatosi meccs utolsó menetében, "elfelejtette" leléptetni a hatszor is padlóra került Abdulhamidovot. Az AIBA a meccs eredményét is megváltoztatta, és a japán Simizu győzelmét hirdette ki.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Figyelem: egy nagyon fontos részlet derült ki a lakossági energiatárolós pályázat kapcsán

Jövő februárban indul a 100 milliárd forintos lakossági energiatároló pályázat, amelyről egyre több részlet derül ki. Kedden Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy a programban résztvevő napelemes háztartások megtarthatják a szaldó kedvezményt. Eközben a Portfolionak eljuttatott közleményében a Magyar Megújuló Energia Szövetséget (MMESZ) pedig azt hangsúlyozta, hogy a piacon elegendő kivitelezői kapacitás áll rendelkezésre, így nem várható jelentős áremelkedés az energiatárolóknál - ez némileg eltér a miniszterhelyettes várakozásától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×