Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.81
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Háromgólos győzelmet harcolt ki a kézilabda-válogatott

A magyar válogatott 22-19-re győzött a dél-koreai csapat ellen a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának keddi második fordulójában.

A magyarok a dánoktól, a dél-koreaiak pedig a horvátoktól kaptak ki a vasárnapi nyitókörben, így a negyeddöntős remények megőrzése érdekében mindkét együttesnek roppant fontos volt a javítás.

A csarnokban nagy részt magyar szurkolók foglaltak helyet, így "hazai" pályán érezhette magát a csapat.

Átlövésgólokkal indult a meccs. Az Ázsia-bajnok sztárja, a 2,03 m magas Jun kiállítása alatt Park Csan Jung kapus brillírozott, miatta nem tudott meglépni a Mocsai-csapat. Lassan Mikler is belelendült, ettől kezdve nehéz volt gólt dobni, a magyarok négy, a rivális hét perc szünet után tudott eredményes lenni.

Nagy volt a rohanás, ebből következően sok hiba tarkította az összecsapást, majd 6-4-ről a 18. percben egyenlítettek a dél-koreaiak. A bírók engedték a kemény játékot, de ez egyik válogatottnak sem tetszett. Mocsai időt kért, mert a támadójáték nagyon megakadt, és a cserék sem hoztak új lendületet. Azonban így sem sikerült megakadályozni, hogy az ázsiaiak - először a találkozó folyamán - átvegyék a vezetést (22. p: 7-6). A legnagyobb ziccerek is kimaradtak, mígnem Vadkerti 11 perces (!) gólcsendet tört meg.

A koreai gépezet sem működött megfelelően, ezért az ázsiai együttes edzője is időt kért. Még a szünet előtt Nagyot kiállították, majd a pihenőre kétgólos magyar hátránnyal vonultak öltözőbe a csapatok. Park és Mikler is remekül, 56, illetve 53 százalékkal védett.

A második játékrész elején Lékai szépített, Mikler pedig két büntetőt is védett. Harsányi egyenlített, míg Iváncsik Gergő révén megvolt a vezetés (38. p: 11-10). A 42. percben, 13-12-es hátrányuknál megpróbálták rendezni a soraikat a megroggyant dél-koreaiak, és több poszton is cseréltek. Az elképzelésük bevált, mert a visszatérő Park kapus szinte mindent fogott, és nem késett soká az újabb fordulat.

Emberelőnyben megint egyenlő lett az állás (16-16), folytatódhatott az öldöklő küzdelem a hátralévő szűk negyedórában. Iváncsik elkapta a fonalat, a többiek "tömték" labdával, ennek eredménye 18-16-os előny lett.

Az 52. percben, 19-16-nál harmadszor is magához kérte játékosait a koreai kapitány, ám Lékaival szemben nem volt ellenszer. A hajrára nagyon összeállt a magyar válogatott.

21-17-nél, az 57. percben Nagyot kiállították. Ezt a szakaszt 2-0-ra nyerték az ázsiaiak. Bő egy perc volt hátra, amikor Mocsai időt kért. Az izgalmakat Lékai labdalopása és gólja zárta le. A végén a "Szép volt, fiúk!" rigmus közepette vonult öltözőbe a magyar csapat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

A különösen magas cukortartamú ételekre vetnének ki adót Németországban

Nem véletlen, hogy a karácsonyi ünnepekhez időzítve állt elő Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke egy új adó bevezetésére tett indítványával. Szerinte az úgynevezett cukoradó régóta esedékes politikailag és gazdaságilag egyaránt.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×