Infostart.hu
eur:
390.67
usd:
331.55
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Szilágyi Áron a döntőért küzdhet

A kardozó Szilágyi Áron bejutott az elődöntőbe a londoni olimpia vasárnapi versenynapján.

Szilágyi az előző körben a címvédő kínai Csung Mant ejtette ki magabiztosan, míg a vele együtt tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Hartung két 15-14-es meccsen és lényegesen kevesebb pihenővel a háta mögött várta a negyeddöntőt.

A 2007-ben csapatban világbajnok Szilágyi pillanatok alatt 2-0-ra vezetett. Hartung "felébredt", és 4-3-ra már nála volt az előny. Ezt követően felváltva estek a találatok, 7-6-nál vezetett újra Szilágyi, aki 8-7-nél vonulhatott el pihenőre. A folytatásban gyors három tussal már 11-7 volt Szilágyinak, akinek a lendülete tovább is tartott (12-7). Hartung hiába támadott, a magyar kardozó parádésan védekezett, és szúrt vissza (13-8). A német nem tört meg, sorozatban adta a találatokat, és 13-13-ra egyenlített, Szilágyi ekkor kicsit bosszankodott, hergelte magát, és beadta a 14. majd a végső tust.

Az elődöntő 19 órakor kezdődik, az ellenfél a csapatban az utóbbi három vb-n diadalmaskodó orosz Nyikolaj Kovaljov lesz, aki 15-12-re győzte le a 2009-ben világbajnok, 2010-ben és 2011-ben Eb-második német Nicolas Limbachot.

A bronzmeccset 19:50 órakor, a finálét 20:10-kor rendezik.

Eredmény:
férfi kard egyéni:
a 8 között:
Szilágyi Áron-Max Hartung (német) 15-13

korábban:
a 16 között:
Szilágyi-Csung Man (kínai) 15-10

a 32 között:
Szilágyi-Ju Peng Kean (malajziai) 15-1

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×