Infostart.hu
eur:
390.73
usd:
331.55
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

A Pápa szerezte a futballforduló meglepetését

Az egyéves másodosztálybeli "kitérőt" követően a Kaposvár elleni magabiztos, 3-1-es győzelemmel tért vissza az MTK a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában. A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert Siófokon. A Pápa meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a legutóbb ezüstérmes Videoton vendégeként.

Az első félidőben az MTK akarata érvényesült, amely Tischler révén megérdemelten szerzett vezetést a sokat hibázó kaposváriak ellen. A folytatásban is a hazaiak irányították a találkozót, Wolfe találatával pedig növelték is előnyüket. Garami József tanítványai Könyves révén már 3-0-ra vezettek, a vendégeknek pedig már csak a szépítésre maradt erejük.

A siófoki találkozón Horváth Károly 61. első osztályú mérkőzésén irányította a hazaiakat, korábban szakmai igazgatóként, most először vezetőedzőként, ami rekord a klub történetében, ugyanis előzőleg a Kaszás, Gellei, Varga, Pusztai négyes 60 élvonalbeli meccsel tartotta a csúcsot. A vendégek kezdtek jobban, Vernes hagyta ki a legnagyobb lehetőséget, majd félóra után már a siófokiak is eljutottak a kispesti kapuig, ám Melczer ziccerét Kemenes megfogta. A második játékrészben mindkét csapat eldönthette volna a találkozót, de végül ez egy szöglet után a Honvédnak sikerült. A lefújás előtt négy perccel vihar miatt Szilasi beszüntette a játékot, amely tíz perc várakozás után folytatódott, de az eredmény már nem változott.

A nap meglepetését a Pápa szolgáltatta, székesfehérvári döntetlenével. Az Európa Liga második selejtező köréből néhány nappal korábban továbblépő Videoton FC enyhén szólva sem standard kezdőcsapatával vette fel a küzdelmet a Lombard Pápa ellen, de a "B csapat" is nyomasztó fölényben játszott a találkozó elején. Ez idő alatt csak kapufáig jutottak a fehérváriak, míg a Pápa egy remek kontra végén első komolyabb helyzetéből vezetést szerzett a játékrész derekán. A gól után a szünetig unalmasan, különösebb esemény nélkül csordogált a mérkőzés.

A fordulás után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Videoton, egyszerűen nem engedte át a felezővonalon ellenfelét, és az egyenlítést is kicsikarta. A folytatásban is óriási fölényben játszottak a hazaiak, de hiába adódtak előttük hatalmas helyzetek, Szűcs Lajos már nem engedte maga mögé a labdát. Paulo Sousa támadókkal frissítette csapatát, de hiába, a Pápa veterán kapusa pontot mentett a Lombardnak.

MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 3-1 (1-0)
Hidegkuti Stadion, 1000 néző, v.: Veizer
MTK: Hegedűs L. - Wolfe, Kálnoki Kis, Hidvégi, Vukmir - Könyves, Zsidai, Kanta J. (Nikházi, 61.), Vadnai - Tischler (Balajti, 69.) - Csiki (Rácz, 79.)
Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Bank, Zámbó, Pavlovic - Balázs B., Hegedűs D. (Vrucina, 64.), Horváth T. (Kovács O., 82.), Safaric (Pedro, 56.) - Oláh, Waltner
Gólszerzők: Tischler (12.), Wolfe (67.), Könyves (77.), illetve Waltner (90.)

FGSZ Siófok-Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Siófok, 1500 néző, V: Szilasi
Siófok: Szatmári - Mogyorósi, Nyári, Fehér, Fodor M. - Pál Sz. (Horváth B., a szünetben), Gál (Windecker, 67.), Egerszegi, Sipos - Melczer (Dajic, 74.) - Molnár M.
Honvéd: Kemenes - Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Vidovic - Ivanovic (Délczeg, 53.), Johnson, Diarra (Vécsei, 57.), Ivancsics - Vernes (Faggyas, 63.), Diaby
Gólszerző: Ignjatovic (78.)

Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (0-1)
Székesfehérvár, 2400 néző, V: Radványi
Videoton: Bozovic - Szolnoki (Nikolics N., a szünetben), Szekeres, Vaskó, Hector - U. Nikolic (Peric, 81.), Mitrovic - Haraszti (Gyurcsó, 65.), Kovács I., Walter Lee - Torghelle
Pápa: Szűcs L. - Rodenbücher, Balogh B., Dlusztus, Szabó O. - Horváth L. (Tóth G., 83.), Maróti, Németh M. - Seye (Berkó, 72.), Arsic (Dóczi, 63.), Quintero
Gólszerzők: Nikolics N. (52.), illetve Seye (25.)

Korábbi eredmények
Péntek:
Haladás Sopron Bank-Egri FC 4-2
Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1
Szombat:
MVM Paks - PMFC-Matias 2-3
DVSC-TEVA - Győri ETO FC 4-1
Ferencváros-Kecskeméti TE 1-1

A tabella:
1. DVSC-TEVA 1 1 - - 4-1 3
2. Haladás Sopron Bank 1 1 - - 4-2 3
3. MTK Budapest 1 1 - - 3-1 3
4. PMFC-Matias 1 1 - - 3-2 3
5. Diósgyőri VTK 1 1 - - 2-1 3
6. Budapest Honvéd 1 1 - - 1-0 3
7. Ferencváros 1 - 1 - 1-1 1
8. Videoton FC 1 - 1 - 1-1 1
9. Kecskeméti TE 1 - 1 - 1-1 1
10. Lombard Pápa Termál FC 1 - 1 - 1-1 1
11. MVM Paks 1 - - 1 2-3 0
12. Újpest FC 1 - - 1 1-2 0
13. FGSZ Siófok 1 - - 1 0-1 0
14. Egri FC 1 - - 1 2-4 0
15. Kaposvári Rákóczi 1 - - 1 1-3 0
16. Győri ETO FC 1 - - 1 1-4 0

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

Oeconomus: negyedannyi halat eszünk, mint az EU-átlag, de egy esetben élen állunk

A halfogyasztásunk jelentős része karácsonyra korlátozódik – mondta el Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×