Az MTI gyűjtése szerint az örökmérleg a zöld-fehérek fölényét mutatja, ugyanis 93 sikerük mellett 56 döntetlen és 59 újpesti győzelem született. Az előző idényben a Ferencváros - azt követően, hogy a Szusza Ferenc Stadionban 6-0-ra kikapott - április 1-én hazai környezetben 1-0-ra diadalmaskodott, ezzel pedig egy csaknem hét és fél éves átkot tört meg, ugyanis ezt megelőzően legutóbb 2003. november 29-én tudta legyőzni az újpestieket a bajnokságban.
Ezek a statisztikai adatok, mi meg még kalandozzunk egy kicsit a múltba. Minden évtizednek megvoltak a ferencvárosi és az újpesti sztárjai, egy futballrajongó família egymást követő generációiból a legidősebbek a tízes években - mondjuk a Népszigeten, vagy a Soroksári úti pályán - láthatták Schlosser és Rumbold, vagy éppen "Slózi" majdani sógora, Fritz tusakodik az Újpestről elsőként a válogatottba bekerült Molnár fiúkkal.
Vagy a tízes meg a húszas években, amikor már az Üllői úti pályán Pataki "Pityke" próbált túljutni a Fogl-gát két tagján, meg ahogy a lilák első két gólkirályát, Pribojt és Jeszmást igyekezett megállítani Takács Géza (akit Mari néninek becéztek!) és Hunglert II.
Micsoda csaták volt a húszas évek végétől, amikor már az Újpest is felnőtt a két nagy, az MTK és az FTC mellé. Olyan időszak volt ez, amelyben a Ferencváros legyőzte a világ akkori legjobb csapatát, az 1928-ban olimpiai bajnok és 1930-ban világbajnok uruguayi válogatottat, az Újpest pedig megnyert Svájcban a Bajnokok Tornáját.
Akkoriban még az is előfordult, hogy az Újpest megelőzte a Fradi egy évvel korábban százszázalékos teljesítménnyel bajnoki címet nyert csapatát a ligában, a zöldek ellenben a bajnoki cím elveszítéséért a Magyar Kupa döntőjében 11:1-gyel vágtak vissza.
A harmincas évek világbajnoki ezüstérmes csapatába a Fradi hét, az Újpest öt játékost is adott, a 12-ben volt a két legragyogóbb csillag, Sárosi György doktor és Zsengellér Gyula. Akkoriban (1939) a kor legjelentősebb nemzetközi kupájának, a közép-Európai Kupának a döntőjét éppen egymás ellen vívta a két csapat.A negyvenes évek közepén a Fradira a "fasiszta" bélyeget ragasztották, majd 1948-ban Budapest kommunista rendőrkapitánya, dr. Münnich Ferenc ült az elnöki székbe. Éppen az ő politikai kapcsolatai mentették meg a csapatot néhány hónappal később a feloszlatástól. Az Újpest ellenben a világháborút követő első években az ország legjobb csapata volt - nem kis részben a kisgazdák jelentős pénzügyi támogatásának tulajdoníthatóan. (Bő fél évszázaddal később a franzstadtiak már nem voltak olyan boldogok a kisgazda kapcsolatoktól.)
Az ötvenes években, noha mindkét oldalon akadtak remek játékosok (tényleg csak "mutatóba": Kispéter, Dalnoki, Fenyvesi, illetve Szusza, Várhidi), a két korábbi sikerklub a két kirakatcsapat, a Bp. Honvéd és az MTK árnyékába került.
A hatvanas években ellenben, a Vasassal egyetemben, uralkodott. Miközben a piros-kékek történetük legeredményesebb korszakát élték meg, remek volt a Fradi (VVK-győzelemmel, bajnoki címekkel, VVK-döntővel, világválogatott játékosokkal, s nem utolsósorban Albert Flórián aranylabdájával), de nem kevésbé a Baróti Lajos által összerakott Újpesti Dózsa.
A lila-fehérek 1969-ben VVK-döntőt játszottak, majd 1969-ben elkezdték nagy, hét bajnoki címig tartó sorozatukat. Már a fiatalabb szurkolók is tudják: a Szőke (Karába), Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi (Katona) ötösfogat ideje volt ez az egyik, a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó kvintetté a másik oldalon.
A hetvenes években a zöld-fehéreknek csak egy bajnoki cím, de egy KEK-döntőbe jutás jutott, a Dalnoki Jenő által megfiatalított generációval. Az Újpesti Dózsa volt a hetvenes évek legeredményesebb magyar klubja, amelynek a nemzetközi porondon a csúcsteljesítménye egy BEK-elődöntő volt. A két gárdát tízezrek figyelték akkoriban a legendás kettős rangadókon, Nyílt, azaz Nyilasi Tibort bólintásra, Törőt, azaz Törőcsik Andrást "táncolásra" buzdítva.
A nyolcvanas évek körülbelül annyi sikert hoztak a két klubnak, mint az ötvenes évtized, de aztán a rendszerváltozás után a zöld-fehérek belelendültek. Nyertek bajnokságot, nyertek Magyar Kupát, s Novák Dezső irányításával bejutottak a Bajnokok Ligájába. Az Újpest 1998-ban lett bajnok - mindmáig utoljára.
A jelen nem azt mutatja, hogy a rossz széria gyorsan megszakadna. Újpesten immár a tizennegyedik szezont írják a legutóbbi bajnoki címnyerés óta. 1930 tavasza óta még soha nem kellett ilyen hosszú időt várni a lila-fehér klub szerelmeseinek az újabb bajnoki címre. Az eddigi negatív csúcs az 1947 és 1960 közötti tizenhárom év volt. Néhány napja új tulajdonos érkezett, talán vele rendeződik a helyzet.
Ez, persze, ráférne a Fradira is. Mert a mostani helyzet, a két csapat mostani helyezése, a 12 forduló alatt aratott összesen öt győzelmet aratott. Együtt.
13. forduló
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-1
szombat:
Ferencváros-Újpest FC 15 ó
Vasas-Híd - MVM Paks 15 ó
ZTE FC-FGSZ Siófok 17 ó
Haladás Sopron Bank-Kaposvári Rákóczi 17 ó
Kecskeméti TE-Lombard Pápa Termál FC 17:30 ó
vasárnap:
Győri ETO FC-Videoton FC 16 ó
Pécsi MFC - DVSC-TEVA 18 ó
A tabella:
1. DVSC-TEVA 12 10 2 - 28- 8 32
2. Győri ETO 12 9 1 2 21- 9 28
3. Budapest Honvéd 13 7 2 4 25-16 23
4. Diósgyőri VTK 13 6 3 4 21-17 21
5. Videoton FC 12 6 2 4 17- 9 20
6. Kecskeméti TE 12 5 4 3 20-16 19
7. Pécsi MFC 12 5 4 3 18-23 19
8. MVM Paks 12 4 5 3 25-27 17
9. Lombard Pápa Termál FC 12 4 3 5 12-13 15
10. Haladás Sopron Bank 12 4 2 6 14-19 14
11. FGSZ Siófok 12 2 6 4 9-10 12
12. Vasas-Híd 12 2 6 4 12-16 12
13. Újpest FC 12 3 2 7 17-21 11
14. Kaposvári Rákóczi 12 1 7 4 16-22 10
15. Ferencváros 12 2 2 8 8-15 8
16. ZTE FC 12 - 3 9 9-31 3