Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
317.76
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Détári szerződésben vállalta, hogy nem iszik

Détári Lajos győzelemmel kezdett a Ferencváros kispadján, a hétvégén a Zalaegerszeg ellen. A korábbi világválogatott a Blikk szerint arra is hajlandó volt, hogy szerződéskötése előtt az alkoholfogyasztásról is egyeztessen, és ezt rögzítsék a kontraktusában.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hozzájuk is eljutottak olyan hírek, hogy Détári Lajosnak korábban voltak nehezebb időszakai az életében, így az alkoholfogyasztásról is beszélgettek.

A klubvezető hozzátette: a szakember nekik azt mondta, hogy az sem érdekli, ha a zéró toleranciát belevesszük a szerződésébe, ezért nem kételkednek a szavában.

Orosz Pál kiemelte, hogy azért hozták az Üllői útra Détári Lajost, mert maximálisan megbíznak benne, és hiszik, hogy az irányításával eredményes lesz a Ferencváros.

Détári Lajos a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy át se olvasta a szerződést, azt írhattak bele, amit akartak, nincs félnivalója. Kezet fogott Kubatov Gáborral, az FTC elnökével, onnantól csak a Ferencvárosra koncentrál. Az FTC szakmai igazgatója hangsúlyozta, hogy a következő szezonban már az első öt közé kell kerülnie a Fradinak, idén azonban nem számolgatnak.

Détári Lajos kinevezésekor azt mondta, hogy nem szeret ígérgetni, és csak a munkában hisz. A korábbi klasszis arról is beszélt, hogy az öltözői rendet és fegyelmet egy hét alatt kialakították, ezért a négy tapasztalt játékos, Balogh, Csizmadia, Lisztes és Rósa felel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők, mint például elfogadták a rászoruló gyermekek iskolakezdési támogatását és benyújtották az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról szóló javaslatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×