Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Erőss Zsolt újabb nyolcezres csúcsot hódított meg!

Szombaton Erőss Zsolt és Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát.

A sikeres csúcstámadást követően a két mászó késő éjszaka érte el a 7900 méteren lévő IV-es tábort, jelenleg pedig már a III-as táborban vannak. Állapotuk jó, csak fáradtak - írta az InfoRádióhoz eljuttatott közleményében Vincze Szabolcs, a Magyar Himalája Expedíció sajtófőnöke.

A tegnap esti híradások elmaradásának oka az, hogy a csapat két telefonja a visszaforduló Mécs László és Horváth Tibor hátizsákjaiban voltak, így a csúcsmászók nem tudták azonnal értesíteni sikerükről az alaptáborban a hírre várakozó expedícióvezetőt, Kollár Lajost.

A Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatának 2011-es expedíciója tehát sikerrel járt, Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás 11-dik nyolcezrese.

A magyar csapat május 24-én hagyja el az Everest alaptáborát, és indul el Lukla felé. Részletes információk a csúcsmászásról később várhatók.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×