Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Egervári: A magyar tehetségeknek is lehetőséget kellene adni

A magyar sportvilágnak fel kellene ismernie, hogy nem sokadrangú külföldi játékosokra kell költeni, hanem a tehetséges magyar fiataloknak kell lehetőséget adni a felnőtt tétmérkőzéseken való szereplésre - mondta az InfoRádiónak a világbajnoki harmadik helyet kiharcoló, húsz éven aluli válogatott szakvezetője.

A várakozásokon felül teljesített a magyar csapat a húsz éven aluliak világbajnokságán azzal, hogy bronz érmet szerzett - mutatott rá Egervári Sándor szakvezető, aki már a nyolc közé jutással is elégedett lett volna, figyelembe véve a magyar labdarúgás jelenlegi állapotát.

A fiúk a maximumot adták, így többször előfordult, hogy hátrányból tudtak fordítani. Egervári Sándor ezt annak tulajdonítja, hogy a csapat mentálisan együtt volt. A kapus hozta a szükséges pluszt, a húzó játékosok pedig a döntő pillanatban képesek voltak átlendíteni a válogatottat a nehézségeken.

A szakvezető hozzátette: nem minden korosztály képes felmutatni ilyen kiemelkedő játékot. Ez részben annak köszönhető, hogy többen lehetőséget kaptak már arra, hogy tétmeccseken bizonyítsanak, ez pedig ebben a korban elengedhetetlen a fejlődéshez.

Szerinte a magyar klubtulajdonosoknak is el kellene jutniuk oda, hogy nemcsak a másod- és harmadvonalbeli külföldi játékosokban gondolkodnak, hanem a magyarokban is, akik így saját országukban játszhatnának.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×