A Real Madrid győzelmi sorozata jelentette a legnagyobb meglepetést az elmúlt hónapokban a futballvilágban - mondta Hegyi Iván az InfoRádió Aréna című műsorában. A fővárosi csapat Bernd Schuster vezetőedző menesztése óta 10 bajnokijából 9-et megnyert, így 7 pontra megközelítette riválisát, a Barcelonát a tabellán.
A Népszabadság főmunkatársa szerint a királyi együttes jelenlegi csapatát nem tartják majd számon a klubtörténtet legjobbjai között, de nem mindig ezek diadalmaskodnak a korábbi példák szerint.
Dénes Tamás, az InfoRádió sportrovatvezetője arról beszélt, hogy a jelenlegi Real Madridnak jobbak az eredményei, mint arra a csapat képességei alapján számítani lehetne. Az együttes erénye az új tréner, Juande Ramos alatt az, hogy szilárdan védekezik, és sokat jelent, hogy Arjen Robben formája feljavult.
A virtuozitás elveszett, a művészszínház, a korábbi galaktikus csapat ugyanakkor megszűnt, és hogy ez visszatérjen, kevés egy világklasszis igazolni - vélekedett Hegyi Iván. A futballszakíró szerint már nem számít akkora kitüntetésnek, ha egy futballistát a Real Madrid hívja.
A Liverpool elleni BL-nyolcaddöntős párharc során Hegyi Iván az angol együttes továbbjutására számít, mivel Steven Gerrardék lélektanilag erősebbek, míg Dénes Tamás nem lát olyan játékost a madridiak keretében, aki egymaga képes lenne a csatát eldönteni. Az InfoRádió rovatvezetője szerint nem lesz sok gól, ez pedig a Liverpoolnak jelenthet előnyt, mint ahogy az is, hogy a visszavágót hazai pályán, a félelmetes atmoszférájú Anfield Roadon rendezik.
Hanganyag: Farkas Dávid