Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Talmácsi visszalépő támogatói számára csak ürügy a válság?

A jelenlegi helyzetben a gazdasági válság megfelelő indok arra, hogy bizonyos cégcsoportok szüneteltessék vagy lezárják a sportszponzorációt - mondta az InfoRádió által megkérdezett sportközgazdász, miután Talmácsi Gábor nagyobb támogatói közül egy kivételével mind kilépett a 250 köbcentis kategóriában induló versenyző szponzori köréből.

Már csak a MOL, mint főszponzor,

valamint két együttműködő partner áll Talmácsi Gábor mögött, emiatt a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának 2007-es győztese idei költségvetésének átalakítására kényszerül, ahogy menedzsere, Stefano Favaro elmondta, főleg az utazási kiadásokon spórolnak.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint a hír nem meglepő, már a gazdasági válságról szóló első hírek megjelenésekor gondolni lehetett arra, hogy a cégek az első között a marketingkiadásaikat kurtítják meg. Főleg azok lépnek ki a szponzorációból ilyenkor, akik nem élveznek kizárólagosságot.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy sok vállalat számára "jól jött" a válság, hiszen ennek ürügyén vissza tudnak fogni olyan kiadásokat, amelyeket egyébként is terveztek volna, de nehéz lett volna kommunikálni.

Talmácsi Gábor mögül azért tűnnek el sokan, mert eleve sok cég karolta fel tevékenységét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×