eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Aragonés: "Nyertünk és ennyi"

Jól dolgoztunk, jól játszottunk, nyertünk és ennyi - összegezte röviden a spanyol válogatott Európa-bajnoki diadalmenetét Luis Aragonés szövetségi kapitány.

"Nincs kétség, rendkívül jó csapat a miénk. Amikor játszottunk, senki sem tudott ellenállni nekünk. A németek ellen nehéz jól teljesíteni, de az összehangolt csapatunk jól játszott, és jól is alkalmazkodott az ellenfélhez" - közölte a bécsi fináléjában után a 69 éves szakvezető, a legidősebb edző az Eb-döntők során.

"A siker a játékosoké, mert sohasem veszítették el a hitüket. Ez az, amiért így sikerült zárni ezt a viadalt" - mondta Aragonés, aki 44 év elteltével vezette csúcsra a hispán együttest.

"Ritkán mutatom ki, de most nagyon boldog vagyok. Az a kötelességem, hogy nyugodt legyek. Hogy megyek-e ünnepelni? Majd társulok a fiúkhoz" - mondta viccesen a Hortalezai Bölcs becenevű szakvezető.

Aragonés valóban a csúcson hagyja abba, hiszen a kontinensviadal végeztével elhagyja a nemzeti együttest. Mint mondta, a siker miatt sem változtatja meg döntését, hiszen még a torna előtt abban állapodtak meg a szövetség vezetőivel, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. A távozó sikerkapitány utódja számára - aki várhatóan Vicente del Bosque lesz - több megértést és nyugalmat kért a közvéleménytől és a sajtótól.

A spanyol válogatott már 22 meccs óta veretlen, és az Eb-döntőben elért siker a 38. volt Aragonés négy éve alatt, ezzel a 69 éves tréner a legeredményesebb spanyol szövetségi kapitány.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×