Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

A horvátok és a törökök is "hazai pályán" játszanak

Hány hazai csapat van ezen az Európa-bajnokságon? Erre a kérdésre sokkal nehezebb válaszolni, mint azt elsőre gondolnánk. Sztereotípia lett a "svájci-osztrák közös rendezésű Eb" szóösszetétel, de aki ezeket a napokat Bécsben tölti, zavarban van a válaszadással - írja Dénes Tamás, az InfoRádió Európa-bajnoki tudósítója helyszíni riportjában.

A császárváros az első negyeddöntőjére készül, amelyet pénteken játszik majd a török és a horvát csapat az Ernst Happel Stadionban. A két nemzet hihetetlen létszámban képviselteti majd magát, már persze, ha beszámítjuk a kivetítők, illetve a vendéglátóhelyek tévéi előtt lelkesedőket is. A helyi rendőrség összesen 200 ezer szurkolóra számít, de közben eljutott ide is a zágrábi napilap, a Vecernji List jövendölése, mely szerint "200 ezer horvát megy Bécsbe". Nehéz elhinni, hogy törökből sokkal kevesebb legyen, ugyanis a török Ausztria legnépesebb bevándorló-kolóniája.

Összeszedtem minden bátorságomat, és elmentem Bécs 16. kerületébe, az Ottakring környékére. Az itt lakók Kis Balkánnak nevezik, különleges helye a városnak, mint a minden világvárosban lévő China Town, meg Amerika számos metropoliszában a Little Italy. Már teljes a futball-láz, de egyelőre békésen hergelik egymást a horvátok és a törökök.

Az Ottakringer Strasse például inkább a horvátoké. Egymást érik a kávézók, az egyik legnagyobbikban a horvátok meccsein rendszeresen ötszázan őrjöngnek. Megtudom, hogy még a horvát rádió is kiszáll majd a meccs napján az Ottakringre.

Az utcától a belváros felé nem kell talán csak két vagy három sarkot menni, és mintha az ember máris Törökországban lenne. Magyarországon is egyre több ma már a török étterem, de itt annyi van, mint gomba az eső utáni erdőben. Többségükben zászlókkal díszítenek, török zene szól, s a válogatott, vagy éppen egy-egy játékos portréja is látható. A törökök csak az első nevükön emlegetik a futballistákat, náluk ez a szokás. Kahvecit így egyszer sem hallani, Nihatot annál többet. Meg Hamitot, Gökhant és Ardát. Kap néhány jó szót az itteniektől Ümit Korkmaz, aki az osztrákoknál játszott, de a legnépszerűbbek a csehek elleni csata hősei - megint csak Nihat, Hamit és Arda.

A rendőrség tájékoztatása szerint megerősített erők vonulnak majd fel már péntek délután az Ottakring környékére. Éppen olyan erőkkel biztosítják majd a környéket, mint a stadion körüli részt, valamint a belvárosi szurkolói zónát.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

A tengerszint emelkedése lehet az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban – figyelmeztet a város megbízásából készült, a világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete készített. Az alelnököt, Ürge-Vorsatz Diánát az InfoRádió kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×