Infostart.hu
eur:
353.38
usd:
309.98
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Edzője kiállítása után állt fel a padlóról a Valencia

A Valencia 2-2-es döntetlent ért el a Zaragoza otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokságban.

A Valencia fél óra játék után Mora kapus két hajmeresztő hibája miatt került kétgólos hátrányba. Az eddigi harmadik számú kapus a 18. percben összehozott egy nyilvánvaló 11-est a Zaragozának, majd bő tíz perccel később a saját kapujába paskolta a labdát.

Ezen a ponton talán már Ronald Koeman vezetőedző is megbánta, hogy nemrég kitette a szűrét a veterán Santiago Canizaresnek (is).

A holland tréner biztosan nem volt nyugodt, hiszen együttese hetek óta gólképtelen, most pedig az 58. percben kiállították Koemant.

A reménytelen helyzetben a Valencia mégis összekapta magát, Zigic és Silva egy-egy góljával egyenlített, az utolsó percekben pedig kis híján a győzelmet is kicsikarta.

A vendégek nyeretlen szériája még nem ért véget, de most már legalább sikerült két gólt szerezni. A Zaragoza - bár egy megnyert meccset engedett ki a kezéből - Morának még így is köszönetet mondhat az egy pontért.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×