Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Unsplash.com

Izgalmas előadások jönnek az Országos Színházi Találkozóra

Magyarországi és határon túli társulatok előadásai láthatók június 10. és 16. között a Szolnoki Szigligeti Színházban, az idei Országos Színházi Találkozón.

Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a szervezők nevében azt mondta: a 2025-ös találkozó a hazai színházi élet egyik legjelentősebb eseménye lesz. Idén 79 társulat 125 előadásából válogatták ki a fesztiválon szereplő darabokat. A fesztiválra szinte minden határon túli társulat jelentkezett, ezért a válogatók figyelme az egész Kárpát-medence magyar színjátszására kiterjedt - emelték ki a programsorozatról szóló közleményben. Hozzátették: az esemény nemcsak a szakma találkozási pontja, hanem a közönség számára is egyedülálló alkalom.

Az előadásokat Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója; Horányi László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Esztergomi Várszínház igazgatója; L. Simon László József Attila-díjas író, költő, kultúrpolitikus; Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke; valamint Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője válogatta, a lista alapján a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti tanácsa határozta meg a végleges programot - tájékoztattak.

A nagyszínpadi előadások között szerepel az Oidipusz (Radnóti Miklós Színház, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz); Az igazság gyertyái (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Alföldi Róbert); a Janovics (Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila); az Ivanov (Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Szabó Máté), A ház blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat, rendező: Radu Afrim); az Esthajnal (Nemzeti Színház, Budapest, rendező: Vidnyánszky Attila), valamint A fiú című darab (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros, rendező: Dicső Dániel).

A kamaraszínpadon mutatják be az 1981 című előadást (Újvidéki Színház, rendező: Tomi Janežič); látható lesz a Mély levegő (Füge Produkció - Orlai Produkció, rendező: Pálos Hanna); a Stuart Mária (Stúdió K, rendező: Nagy Péter István) és a Bábjátékos (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Balázs Zoltán). Emellett a Peer Gynt (Budapest Bábszínház, rendező: Szikszai Rémusz), a Yerma című darab (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Keresztes Attila) és az Őszi álom nevet viselő produkció (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bérczes László) is színpadra kerül.

A közlemény szerint a jegyértékesítés május 5-én indul. A szervezők a következő hetekben részletes tájékoztatást adnak a műsorrendről, valamint a kiegészítő programokról, hiszen az esemény nem csak a színház falain belül, hanem azon kívül is zajlik június 10. és 16. között - írták.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×