Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, miután átvette a Kaszás Attila-díjat az átadóünnepségen a Vígszínházban 2023. december 5-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Csankó Zoltán: az ember csak teszi a dolgát a színházban, nem várja, hogy ezért díjra jelölik

Idén Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat, miután már háromszor is jelölték a díjra.

"Óriási megtiszteltetés, hogy megkaptam, és egy álmom beteljesül, hiszen harmadszor voltam a döntőben" – mondta Csankó Zoltán színművész az InfoRádióban, és gyorsan hozzátette, ha most nem ő kapta volna a díjat, akkor valószínűleg többé nem is lett volna lehetősége rá, mert nem engedte volna meg, hogy a társulat jelölje. Mint felidézte, ezúttal rettenetesen izgult, ami érdekes, mert az előző két jelölésekor a díjátadón egyáltalán nem volt izgatott, most azonban más volt a helyzet. Hozzátette, valószínűleg az is közrejátszott, hogy jelen volt a fia és a menye is; szerette volna, ha ők is átélik ezt az élményt.

A színművész elmondta: hatalmas, felemelő érzés, hogy színésztársai őt jelölték.

"Az ember csak teszi a dolgát a színházban, nem gondolkodik azon, hogy a tevékenységéért esetleg majd díjra jelölik. Ám ha megbízhatónak tartják, érzik benne az embert, látják a tehetséget, az ide vezet"

– mondta a Kaszás Attila-díj idei győztese.

A díjazás folyamatáról elmondta, a színházi jelölés után az összes jelölt szavaz. Idén egy holtverseny miatt a szokásostól eltérő módon nem három, hanem négy jelölt került a döntőbe. Ezt követően kapcsolódik be a közönség, amely a szavazataival eldönti a díj sorsát.

Csankó Zoltán elmondta, nemrégen volt a bemutatója annak az előadásnak, amelyben most játszik: a Buborékok című, Csiky Gergely-darab alapján készült darabban Kubik Anna oldalán látható. Következő bemutatója 2024 február végére várható, és egy Szerb Antal kisregény-adaptáció lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×